A lekötött betéteknél elveszhet a teljes kamat, ha a vállalt lekötési idő előtt feltöröd a betétet, és kiveszed a pénzed. Ezzel szemben a megtakarítási számláknál vagy takarékszámláknál nem kell lekötnöd a pénzt, és a napi kamatozás miatt bármikor kamatveszteség nélkül hozzáférhetsz a megtakarításodhoz, vagyis maximálisan rugalmas, és még kamatot is biztosít.
Látra szóló kamat: betétlekötést nem igénylő napi kamatozást jelent, vagyis az éves kamat 1/365-öd részét minden nap megkapod. A kamatjóváírás lehet a napitól eltérő, például havi, ez a kamat tőkésedését jelenti, azaz a kamat ekkor épül be a tőkébe, és a bank a kamat után is kamatot fizet (kamatos kamat).
A megtakarítási számlát elképzelheted úgy is, mint egy folyószámlát, amit kifejezetten megtakarítási célra tudsz használni. Nem véletlen, hogy a folyószámládon tartott pénz után is kapsz lekötés nélkül kamatot, igaz, ennek a mértéke igen csekély, főleg a banki díjakhoz képest.
A megtakarítási számla hátránya, hogy szinte biztosan infláció alatti kamatot fog fizetni. A kamatjövedelem után adóznod kell, hacsak nem TBSZ-en keresztül fizeted be a pénzt – erről lejjebb bővebben is írunk. A számlanyitásnak, számlavezetésnek és a bankon kívüli átutalásnak költségei lehetnek.
A megtakarítási számla után kapott látra szóló kamatok 2013 óta az 1 százalékot sem érik el átlagban, voltak ráadásul évek, mikor a 0 százalékhoz közelítettek. Érdemi növekedésről csak a 2022-es évtől beszélhetünk, mikor az infláció, a jegybanki alapkamat és a lakáshitelek átlagos kamata is emelkedésnek indult.
Ha megtakarítási számlát keresel, sokat segíthet a választásban a money.hu saját fejlesztésű megtakarítási számla kalkulátora. Csak add meg, mennyi pénzt tennél a megtakarítási számlára, és hogy milyen futamidővel számolsz, és megmutatjuk, milyen ajánlatok közül választhatsz, és melyikkel mennyi pénzed lesz várhatóan.
Ha szeretnéd, egy-egy adott pénzintézetre is tudsz szűrni, valamint beállíthatod, hogy a kamatot kamatadóval és számlavezetési díjjal csökkentetten mutassuk meg neked – ezeket a részletes keresésben tudod beállítani.
A kalkulátor segítségével könnyebb a megtakarítási és takarékszámlák összehasonlítása, mert kamatozás, EBKM és futamidő szerint láthatod az ajánlatokat. Konkrét választ kapsz tehát arra, hogy mennyi pénzed lesz, ha egyik vagy másik konstrukciót választod.
A rövid leírásban összefoglaltuk a további információkat, amik még hasznosak lehetnek: megtalálod itt, hogy TBSZ-en keresztül köthető-e az adott ajánlat, illetve megmutatjuk a kamatozás és a kamatjóváírás gyakoriságát, a betétfeltörési opciókat és a betéthez kapcsolódó legolcsóbb bankszámlát.
A kalkulátorunk célja, hogy mindent megtalálj egy helyen, amire szükséged van megtakarítási számla választásánál, és az ajánlatokat könnyen és gyorsan össze tudd hasonlítani.
Összehasonlítunk néhány népszerű megtakarítási számlát – ha konkrét és naprakész összegekre vagy kíváncsi, használd a megtakarítási számla kalkulátorunkat.
Az OTP kétféle megtakarítási számlát kínál eltérő futamidővel, látra szóló kamatra.
Az OTP Takarékszámla kamatprémiumot akkor fizet a kamatbázis felett, ha minden hónapban legalább 10.000 forintot fizetsz be a takarékszámládra. Minél nagyobb a befizetés, annál nagyobb a jutalom kamat is (a növekedés azonban havi 40.000 forint befizetés után megáll). A kamat mértéke azonban nem garantált, a futamidő során változhat.
Az OTP Takarékszámla napi kamatozású, azaz az éves kamat 365-öd részét minden nap kifizetik, amíg a pénzed a számlán van. A kamatot havonta, a következő hónap első napján írják jóvá a lekötési időtől függetlenül. A betét kamatos kamatozású, azaz a kamatra is kamatot fizet. Az OTP Takarékszámla bármikor feltörhető, kamatveszteség nélkül vehetsz ki belőle pénzt. TBSZ-en keresztül nem leköthető.
Az OTP Smart Takarékszámla legfontosabb feltételei megegyeznek az OTP Takarékszámláéval. Eltérés köztük, hogy más a betéthez kapcsolódó legolcsóbb bankszámla. A kalkulátorban megtalálod az aktuálisan legolcsóbbat.
A Gránit Bank Megtakarítási számla többféle futamidővel elérhető. Kamatozása napi és fix, a kamatjóváírás havonta történik. A számláról kamatveszteség nélkül vehetsz ki pénzt bármikor.
A MagNet Bank ‘Adócsillapító’ Tartós Megtakarítási Számla egy TBSZ, aminek az általános működéséről bővebben is írunk a későbbiekben. A MagNet Bank Adócsillapító TBSZ naponta kamatozik, ennek mértéke a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamata szerint változik. Ha az MNB kamatot emel vagy csökkent, akkor a megtakarítás kamata is változik. A kamatot évente írja jóvá a bank, a betét kamatos kamatozású. A MagNet Bank Adócsillapító TBSZ bármikor kamatveszteség nélkül feltörhető, viszont az adómentességét elveszti, ha 3-5 évnél hamarabb kiveszed a pénzt.
A MagNet Bank Királyi Takarékszámla már egy klasszikus látra szóló betéti számla, ami napi kamatozású, a kamatjóváírás havonta történik. Kamatveszteség nélkül bármikor feltörhető.
A tartós befektetési számla (TBSZ) egy olyan megtakarítási számla, ami 3 év után kamatkedvezményt, 5 év után kamatadómentességet biztosít.
Kétfajta TBSZ számla létezik:
A kettőt nem lehet keverni, vagy egyiket, vagy másikat lehet választani.
Első lépésben TBSZ számlát kell nyitnod, ahol a törvény által előírt minimum összeget, legalább 25.000 forintot el kell helyezned.
A megnyitás időpontjától december 31-ig tartó időszakot gyűjtőévnek, 0. évnek vagy felhalmozási időszaknak nevezzük, ami azt jelenti, hogy a számlanyitási év végéig lehet pénzt befizetni, egy vagy több részletben, utána már nem.
A gyűjtőévnek nem kell egy évig tartania. Ha decemberben nyitsz TBSZ számlát, akkor a felhalmozási időszak egy hónapnál is rövidebb.
A felhalmozási időszak után kezdődik a lekötési vagy befektetési időszak, amikor pénzt befizetni már nem tudsz, és a pénzkivétel is a számla megszűnésével, valamint adózási kötelezettséggel járna.
A TBSZ-ben tartott összeg 3 év elteltével – a számlanyitás évét nem számolva – kamatkedvezményessé válik, ilyenkor a kamatadó 15%-ról 10 százalékra csökken. A 3. évtől kiveheted a teljes összeget vagy annak egy részét (részkifizetés), de dönthetsz úgy is, hogy további két évig fenntartod a TBSZ-ed. A 4-5. évben a kamatadó továbbra is kedvezményes, 10%-os mértékű.
A TBSZ az 5. év leteltével válik kamatadómentessé. A TBSZ ezzel megszűnik, te pedig dönthetsz, hogy az összeget újabb TBSZ-re fizeted be, vagy felveszed.
A 2023. július 1-e utáni betétek kamatára és egyéb kamatjövedelmekre bevezetett 13%-os szociális hozzájárulás (szocho) nem vonatkozik a TBSZ-re, így az arra vásárolt betétekre sem.
Ha havi rendszerességgel szeretnél megtakarítani, akkor erre nem a TBSZ a legjobb megoldás, mivel arra csak a számlanyitás évében tudsz havi összegeket befizetni, később egyáltalán nem. De ez nem azt jelenti, hogy a TBSZ egyáltalán nem alkalmas rendszeres megtakarításra.
Egy fontos szabályt kell betartanod a TBSZ-nél: egy naptári éven belül egy szolgáltatónál csak egy betéti, illetve egy értékpapír típusú TBSZ-t nyithatsz.
Ebből következően két lehetőséged van, ha rendszeres megtakarításban gondolkodsz:
Az első esetben ugyanabban az időben fognak lejárni a TBSZ-eid, de eltérő bankoknál. A második esetben csak egy banknál kell figyelemmel kísérned a TBSZ számláidat, de a lejáratuk eltérő lesz.
Arra nincs lehetőség, hogy jobb kamatozásért másik bankhoz vidd át a TBSZ számlát, mert az a számla megszüntetésével járna, de az adott bank konstrukciói közül a legtöbb esetben kiválaszthatod a számodra legmegfelelőbbet.
Egy befektetési szolgáltatónál évente egy tartós befektetési számlát tudsz nyitni, de több szolgáltatónál egyszerre több TBSZ-t is indíthatsz ugyanabban az évben. A másik opció, hogy ugyanannál a szolgáltatónál évi egy új TBSZ-t indítasz.
Abban az esetben érdemes TBSZ-t nyitni, ha a 3-5 éves távon keresel megtakarítást, és arra nem állampapírt fogsz vásárolni, hanem olyan értékpapírt vagy bankbetétet, ami után TBSZ nélkül kamatadót kellene fizetned. Ezzel a 15%-os kamatadó mellett a 13%-os szociális hozzájárulás (szocho) is törvényesen elkerülhető.
Amikor befektetési szolgáltatót választasz, a különböző kondíciós díjak között érdemes kiemelt figyelmet fordítani a számlavezetési díjakra.