CSOK Plusz 2024
3%-os kamattámogatott hitel igénylése egyszerűen

1 vállalt gyermek esetén 15 millió forint
2 gyermek (legalább 1 vállalt) esetén 30 millió forint
3 vagy több gyermek (legalább 1 vállalt) esetén 50 millió forint
Éljetek a lehetőséggel! Igényeljétek most!

Ingyen segítünk nektek

Sikeres hitelfelvétel esetén a bankok fizetnek szakértőinknek egységes jutalékot (ennél fogva nem részesítjük egyik bankot sem előnyben). A hitelfelvevőt a szakértői szolgáltatásért semmilyen költség nem terheli.
Átlátni az eltérő banki feltételeket
A CSOK Plusz feltételei egységesek, de a hitelbírálati szabályok bankonként eltérőek lehetnek.
Hitelképesség megállapításában
A bankok hitelképességi vizsgálata különbözik egymástól. Segítünk nektek megtalálni a számotokra megfelelő bankot.
Ügyintézésben
Végigvezetünk titeket a hitelfelvétel folyamatán, levesszük a vállatokról az utánajárás és az adminisztráció terheit.
Éljetek a lehetőséggel! Igényeljétek most!

Miért jártok jól a CSOK Plusz hitellel a kamattámogatáson túl?

Első évben nincs tőketörlesztés, csak a kamatot kell törlesztenetek
Az első gyermek érkezése után 1 éves törlesztési moratóriumot kérhettek
10-10 millió Ft tartozás elengedése a hitelfelvételt követően született második és harmadik gyermek után
Szabályozott banki költségek
A CSOK Plusszal vásárolt ingatlanok illetékmentesek
Preferált kistelepülésen falusi CSOK vissza nem térítendő támogatással is kombinálhatjátok a CSOK Pluszt
Éljetek a lehetőséggel! Igényeljétek most!

Igényelhető a CSOK Plusz

Lakóingatlanra az ország egész területén
Vállalt gyermekre tekintettel
A preferált kistelepüléseken a falusi CSOK támogatással együtt is
Első lakás esetén maximum 80 milliós lakóingatlanra
Nagyobb lakásba költözéshez, bővítéshez legfeljebb 150 millió forintos lakóingatlanra
Házaspárként, ha a feleség 41 év alatti vagy ha elmúlt 41 éves, de igazoltan várandós
Örökbefogadással teljesített gyermekvállalás esetén is
Gyermekvállalástól függően akár 15, 30 és 50 millió forint összegben, legfeljebb 25 év futamidőre
Első lakásvásárlásra akár 10 százalékos önerővel
Ha hitelezhetőek vagytok, többek között a KHR státuszotok és a jövedelmetek alapján
Éljetek a lehetőséggel! Igényeljétek most!

Mi a folyamata a CSOK Plusz igénylésének?

1
Kérjetek ingyenes visszahívást
2
Tájékoztatunk minden ismert feltételről, felkészítünk az igénylésre
3
Segítünk a bankválasztásban
4
Megkötitek a szerződést a választott bankkal
5
Folyósítás

Hasznos információk

Éljetek a lehetőséggel! Igényeljétek most!

Gyakran ismételt kérdések

Mi a CSOK Plusz?

A családtámogatások egyik nem titkolt célja a gyermekvállalási kedv növelése és a születésszámok emelése, így a CSOK Pluszra azok jogosultak, akik gyermeket vállalnak. 

A CSOK Plusz egy kamattámogatott hitelkonstrukció, maximum 3 százalékos kamattal, 10-25 év futamidővel. Ugyanakkor a CSOK Plusz program ezen felül további kedvezményeket is tartalmaz:

  • törlesztés szüneteltetésének lehetősége a hitelszerződés megkötésétől számított első gyermek megszületése után
  • gyermekvállalási támogatás, ami a (szerződéskötéstől számított) másodikként született vagy örökbefogadott, és az ezt követően született vagy örökbefogadott további gyermek után gyermekenként 10.000.000 forint összegű vissza nem térítendő támogatást jelent, melyet a CSOK Plusz hitel törlesztésére lehet felhasználni (elengedésre kerül az összeg a fennálló tőketartozásból)

Ezzel az elengedéssel tehát a kamattámogatott kölcsönből vissza nem térítendő összeghez is juthatnak a családok.

További kedvezmény, hogy hitel felvétele után 1 évig csak a kamatokat kell fizetni, a tőkét nem.

Mit jelent az, hogy a program adósságleírással van kombinálva?

A vállalt gyermekek megszületése után a felvett hitel egy része támogatássá alakulhat, azaz azt nem kell visszafizetni. A második gyermek születésétől kezdve ugyanis minden gyermek után 10 millió forintot elengednek a fennálló tőketartozásból.

Mikortól igényelhető a CSOK Plusz?

2024. január 1-től igényelhetik a CSOK Plusz  kamattámogatott hitelkonstrukciót az arra jogosultak.

Mely településeken elérhető a CSOK Plusz?

Röviden: az ország egész területén.  A preferált kistelepülésekre vonatkozó,  falusi CSOK  jogszabályban megnevezték azt a 2631 kistelepülést, amelyeken igénybe lehet venni a falusi CSOK vissza nem térítendő támogatást.  A kistelepülési listában nem szereplő nagyobb városok, települések számára dolgozták ki az új támogatási programot, a CSOK Pluszt, amelyet aztán mégis kiterjesztettek az ország egész területére. Így nemcsak az 5 ezer főnél nagyobb településeken, hanem a kistelepüléseken is igénybe lehet venni. Utóbbiaknál így a gyermekáldást tervező házaspárok a CSOK Plusz mellé akár a falusi CSOK vissza nem térítendő támogatást is felvehetik.

Tehát a családtámogatások igénybe vételi lehetőségei így alakulnak a különböző településeken:

Településtípus Falusi CSOK 2024 CSOK Plusz 2024
preferált kistelepülési listában szereplő község igen igen
preferált kistelepülési listában szereplő kisváros igen igen
tanya, birtokközpont igen igen
preferált kistelepülési listában NEM szereplő község, város nem igen
vármegyeszékhely és más nagyváros nem igen
főváros nem igen

Milyen célokra lehet igényelni a CSOK Pluszt?

A CSOK Plusz hitel Magyarország területén lévő lakás

  • építéséhez,
  • vásárlásához,
  • vásárlással egybekötött bővítéséhez,
  • és meglévő lakás bővítéséhez vehető igénybe.

Mekkora összegű CSOK Plusz hitelt lehet felvenni?

A CSOK Plusz hitel alapfeltétele a gyermekvállalás.

Így azok a házaspárok nem jogosultak a kamattámogatott hitelre,

  • akiknek nincs gyermekük és nem is terveznek gyermeket vállalni, vagy
  • már vannak gyemekeik és nem szeretnének további gyermeket.

Gyermekvállalással az alábbi összegek érhetőek el:

  • egy gyermeket vállaló, még gyermektelen házaspárok: maximum 15 millió Ft
  • két gyermeket vállaló gyermektelen igénylők: maximum 30 millió Ft
  • egy gyermeket vállaló egygyermekesek: maximum 30 millió Ft
  • három gyermeket vállaló gyermektelen igénylők: maximum 50 millió Ft
  • két gyermeket vállaló egygyermekesek: maximum 50 millió Ft
  • egy gyermeket vállaló többgyermekesek: maximum 50 millió Ft

összegű hitelt igényelhetnek.

A gyermekvállalás örökbefogadással is teljesíthető.

Mekkora a CSOK Plusz hitel kamata?

A CSOK Plusz ügyleti kamatának éves mértéke nem haladhatja meg az egyéves, vagy egy évnél hosszabb időszakra állandó kamatozású kölcsön esetén az Államadósság Kezelő Központ ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző 3 naptári hónapban tartott, 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 110 százalékának 1 százalékponttal növelt mértékét.

Ugyanakkor a kölcsön kamatainak megfizetéséhez az állam a kölcsön futamidejére, de legfeljebb 25 évre kamattámogatást nyújt. (Ez meghosszabbodik az első gyermek születését vagy örökbefogadását követően igénybe vett törlesztés-szüneteltetés időtartamával.) A kamattámogatás a meghatározott ügyleti kamat 3 százalékponttal csökkentett mértéke.
Tehát a  támogatott személyek a kamattámogatás időszakában, valamint a futamidő első évében legfeljebb 3 százalékos mértékű kamatot fizetnek.

Hol lehet igényelni a CSOK Plusz hitelt?

A CSOK Plusz kamattámogatott hitelt a bankoknál kell igényelni.

Milyen költségekkel jár a CSOK Plusz hitel igénylése?

A hitelintézet az igénylőktől a kölcsön igénylésével és folyósításával összefüggésben legfeljebb az igényelt kölcsönösszeg 0,75 százalékának megfelelő, de a 300.000 forintot meg nem haladó díjat kérhet. Ez az összeg nem tartalmazza az értékbecslés és a helyszíni szemle díját. Ezen kívül az igénylőknek egyéb díjat vagy költséget nem számíthat fel.

  • Ha a támogatott személy piaci kamatozású lakáscélú kölcsönt is igényel, akkor a bank legfeljebb a CSOK Plusz hitelhez kapcsolódóan felszámított  díjjal megegyező mértékig számíthat fel díjat vagy egyéb ellenszolgáltatást a kamattámogatással nem érintett kölcsön tekintetében is.
  • Ha ugyanazon célra és ingatlanra  falusi CSOK igénylés is történik, akkor ugyanazon hitelintézetnél egyidejűleg nyújthatja be az igénylő a CSOK Plusz kölcsön és a falusi családi otthonteremtési kedvezmény iránti kérelmét. Ebben az esetben az igénylő a magasabb összegre vonatkozó, az értékbecslés és a helyszíni szemle díját nem tartalmazó díjat köteles megfizetni.

Jár vagyonszerzési illetékmentesség a CSOK Plusz-szal vásárolt ingatlanokra?

CSOK Plusszal vásárolt ingatlanok esetén van illetékmentesség, vételár korlát nélkül. Ugyanakkor arra érdemes figyelni, hogy 150 millió forintnál drágább ingatlan CSOK Plusz felhasználásával nem vásárolható.

Mivel a vagyonszerzési illeték mértéke alapesetben 4%, az illetékmentességgel jelentős kedvezményre tehettek szert. Például:

    • 50 millió forint vételár esetén  fizetendő illeték mértéke 2 millió Ft lenne.

    • 80 millió forint vételár esetén 3,2 millió forint lenne.

    • 100 millió forint vételár esetén 4 millió Ft-ot kellene befizetni.

Az elengedett illetéket vissza kell fizetnetek abban az esetben, a vállalt jogszabályi feltételek nem teljesülnek, vagy támogatás/kamattámogatás visszafizetési kötelezettségetek keletkezik.

Az illeték kiszabása akkor történik meg, amikor a gyermekvállalás meghiúsulásának és/vagy a visszafizetésnek a tényéről az adóhatóság értesül, illetve az az utáni 5 évben.

Kik jogosultak a CSOK Pluszra?

A CSOK Pluszt azok a házaspárok vehetik igénybe, akiknél a feleség 41 év alatti. Két évig (2024-ben és 2025-ben) ugyanakkor van egy átmeneti időszak, amikor azon házaspárok is igényelni tudják a támogatást, ahol a feleség a 41. életévét már betöltötte, de igazoltan túl van várandóssága 12. hetén.

A CSOK Plusznál tehát az egyik alapfeltétel a házasság, így az egyedülállók, élettársak  kiesnek a jogosulti körből. A másik, ugyanilyen fontos alapfeltétel pedig a gyermekvállalás.

A 2024. január 1. és 2024. március 31. között benyújtott kölcsönkérelmek esetében, 2024. január 1-jét követően, de a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően megszületett gyermeket, valamint ezen időszakban gyámhatósági határozattal engedélyezett örökbefogadás keretében örökbefogadott gyermeket is vállalt gyermekként kell figyelembe venni a kölcsön tekintetében. Tehát 2024. március végéig  beadható a hitelkérelem úgy, hogy 2024. január 1-jét követően született, örökbefogadott gyermekek vállalt gyermeknek minősülnek.

Mindezeken túl az igénylőkre az alábbi feltételek vonatkoznak:

  • magyar állampolgárság (vagy a szabad mozgás és a három hónapot meghaladó tartózkodás jogát Magyarország területén gyakoroló személy, vagy harmadik országbeli állampolgár bevándorolt/ letelepedett jogállással, vagy hontalan, vagy nem magyar állampolgár Magyarország területén bejelentett lakóhellyel)
  • büntetlen előélet
  • köztartozásmentesség (5.000 Ft-ot meghaladóan)
  • legalább 2 éves, folyamatos TB-jogviszony (legalább az igénylő házaspár egyik tagjának), amelybe a közfoglalkoztatotti jogviszony nem számít bele, ugyanakkor nem kell igazolni a TB jogviszonyt, ha az igénylő ápolási díjban, gyermekek otthongondozási díjában részesül vagy megváltozott munkaképességűnek minősül (kormányhivatal végleges határozata alapján)

Fontos ugyanakkor, hogy mivel a CSOK Plusz egy kamattámogatott hitel, az igénylőknek hitelképesnek kell lenniük.

A kölcsönt a házastársak kizárólag együttesen igényelhetik.  Az igénylőkön kívül más adós a kölcsönszerződésben nem szerepelhet. A kölcsönre bármelyik igénylő csak egy alkalommal jogosult, akkor is, ha a már igénybevett kölcsönt visszafizették.

Mi felel meg az elvárt TB-jogviszonynak?

  • Tbj. (társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról szóló) törvény 6.§-a alapján biztosított jogviszony,
  • magyarországi középfokú, vagy felsőfokú oktatási intézményben nappali rendszerben folytatott tanulói jogviszony,
  • külföldi felsőoktatási intézményben folytatott tanulói jogviszony,
  • Tbj. 4.§-a (11) pontja szerinti kiegészítő tevékenység.

Felvehetik a CSOK Plusz hitelt, akik korábban már igényeltek államilag támogatott lakáscélú kölcsönt?

A CSOK Plusz kamattámogatott kölcsön csak olyan személy (gyermek) után igényelhető, aki után államilag támogatott lakáscélú kölcsön igénybevétele még nem történt.

Ezen szabály alól kivétel, ha az alábbi államilag támogatott lakáscélú kölcsönök valamelyikével rendelkeztek, és kölcsönjogviszonyotok még fennáll (még törlesztitek a hitelt):

  • az otthonteremtési kamattámogatásról szóló 341/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 4. alcíme,
  • az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet, a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelet (CSOK)
  • a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról szóló 302/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet (falusi CSOK) szerint államilag támogatott lakáscélú kölcsön

Ebben az esetben (tehát még fennálló CSOK-hitel esetén is!) a CSOK Plusz hitelt csak akkor igényelhetitek, ha a korábban folyósított hitel kamattámogatását visszafizetitek (és kamattámogatás nélkül fizetitek tovább vagy végtörlesztitek).

A korábban igénybe vett lakáscélú állami támogatáshoz előírt életvitelszerű bentlakási kötelezettséget CSOK Plusz igénybevétele esetén a CSOK Plusz hitellel érintett lakásban kell teljesíteni.

Ugyanakkor nem veheti igénybe a CSOK Pluszt, akit az igénylést megelőző 3 évben az egyéb lakáscélú állami támogatásokról szóló jogszabályok szerint igénybe vett vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás vagy államilag támogatott lakáscélú kölcsön vonatkozásában a járási hivatal, a kormányhivatal vagy az állami adóhatóság végleges vissza nem térítendő támogatás vagy a felvett kamattámogatás visszafizetésére kötelezett.

Felvehetik a CSOK Plusz hitelt, akik korábban megelőlegezett vissza nem térítendő támogatást vettek igénybe?

Megelőlegezett családi otthonteremtési kedvezmény korábbi igénybevétele (lakásépítési támogatásról szóló 256/2011. (XII. 6.) Korm. rendelet, az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet, illetve a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelet szerint), így a megelőlegezett CSOK esetén is, a CSOK Plusz csak akkor igényelhető, ha az igénylésig a korábbi támogatáshoz kapcsolódó gyermekvállalás

  • teljesült (tehát a vállalt gyermekek megszülettek)
  • nem teljesült, de a támogatás – a nem teljesített gyermek(ek)re jutó – összegét visszafizettétek.

A korábban igénybe vett támogatáshoz előírt életvitelszerű bentlakási kötelezettséget CSOK Plusz igénybevétele esetén a CSOK Plusz hitellel érintett lakásban kell teljesíteni.

Ha meglévő gyermekekre kértétek a korábbi támogatást, abban az esetben  újabb gyermek vállalásával lehet CSOK Plusz szerződést kötni.

Mit vállaltok, ha felveszitek a CSOK Pluszt?

A CSOK Plusz kérelemben és a szerződésben büntetőjogi felelősségetek tudatában, teljes bizonyító erejű magánokiratban kell nyilatkoznotok arról, hogy

  • a kérelem benyújtását megelőző 3 éven belül, vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatás vagy államilag támogatott lakáscélú kölcsön kamattámogatásának visszafizetésére a járási hivatal, a kormányhivatal, a Kincstár vagy az állami adóhatóság végleges döntésével, vagy a bíróság jogerős határozatával egyikőtöket sem kötelezte
  • az eladó vagy az építési tevékenységet végző egyikőtöknek sem közeli hozzátartozója vagy élettársa (ha gazdálkodó szervezet, akkor nem rendelkeztek benne tulajdonnal, és a tulajdonos egyikőtöknek sem közeli hozzátartozója vagy élettársa)
  • a gyermekvállalásról
  • esetleges korábbi állami lakáscélú támogatás, kamattámogatott hitel adatairól, illetve hogy mely gyermek után vettétek igénybe
  • a fennálló házasságról
  • a CSOK Plusz vonatkozásáben érintett gyermekekről
  • a közös háztartásban élésről
  • osztatlan közös tulajdon esetén a kölcsönnel érintett lakás kizárólagos használati jogáról.

A KHR-ben nem rendelkezhettek nyilvántartott tartozással, vagy a KHR-ben szereplő tartozásotokat 1 évnél régebben kiegyenlítettétek.

Vállalnotok kell, hogy

  • lakásvásárlás esetén a vételár legfeljebb 10 százalékát fizetitek készpénzben, a többit utalással
  • új lakás vásárlása, lakás építése vagy bővítése esetén a kiállított számlákat bemutatjátok a hitelintézet részére (lakás építése esetén ugyanazon lakásra nyújtott otthonfelújítási támogatás kapcsán már elszámolt számlát nem lehet benyújtani). A bank kizárólag olyan számlát fogad el, amelynek kiállítására az építési, bővítési munkák megkezdését vagy az építési engedélyt vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység bejelentéséről előállított visszaigazolást, bővítési cél esetén a kölcsön igénylését legfeljebb 6 hónappal megelőzően került sor, valamint amelynek kibocsátója a számlabenyújtás időpontjában az állami adóhatóság nyilvántartásában működő adóalanyként szerepel.
  • új lakás esetén a használatbevételi engedélyt, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítványt vagy a bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítványt az utolsó kölcsönrész folyósításáig bemutatjátok a hitelintézet részére
  • a folyósítástól, építés vagy bővítés esetén az utolsó részfolyósítástól számított 10 évig – a gyermek legalább nagykorúvá válásáig – a lakásban életvitelszerűen bent laknak azon gyermekükkel együtt, akire tekintettel a kölcsön folyósításra került – ehhez a folyósítástól számított 90 napon belül lakóhelyet kell létesíteni az ingatlanban (lakcímkártya) Bővítés esetén a lakóhely-létesítési kötelezettség teljesítésére irányadó határidőt a bővítési munkálatokra vonatkozó utolsó részfolyósítás napjától kell számítani.

Az állam javára a kölcsön futamidejének végéig terjedő időszakra az állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre – a kölcsönszerződés megkötése időpontjában fennálló kölcsönösszeg 20 százalékának erejéig.

A lakásra a támogatott személyeknek lakásbiztosítással kell rendelkeznie a futamidő alatt.

Az igénylők (legalább többségi) tulajdonában álló legfeljebb két gazdasági társaság (kivéve részvénytársaság) vagy egyéni vállalkozás székhelyeként bejegyeztethető a CSOK Plusz-szal érintett ingatlan.

Mozaikcsaládok hogyan élhetnek a CSOK Plusz lehetőségével?

Ha a korábbi házasságodban született már gyermek, de az új házasságodban is vállaltok gyermeket, akkor a korábbi gyermekek is beleszámíthatnak a gyermekszámba.

Ennek feltételeit részletezzük a CSOK Pluszra jogosult mozaikcsaládokról szóló cikkünkben, amelyben gyakorlati példákkal is segítjük az ebben az  élethelyzetben lévő családokat.

Hány gyermeket lehet vállalni a CSOK Plusz keretében?

  • Gyermektelen házaspár legalább egy, legfeljebb három,
  • egygyermekes házaspár legalább egy, legfeljebb kettő,
  • két- vagy többgyermekes házaspár egy gyermeket vállalhat a CSOK Plusz keretében.

Milyen gyermekvállalási határidőket kell betartani az igénylőknek?

A házaspár gyermekvállalásának teljesítésére előírt határidő

  • egy gyermek vállalása esetén 4 év,
  • két gyermek vállalása esetén 8 év,
  • 3 gyermek vállalása esetén 10 év.

A gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő várandósság esetén a várandósság végéig meghosszabbodik, ha a házaspár a (gyermekvállalási határidő lejártát megelőzően) fennálló várandósságot  orvosi bizonyítvánnyal, a vállalási határidő lejártát követő 90. napig a hitelintézetnek igazolja.

A gyermekvállalás teljesítése a támogatott személyek által örökbefogadott gyermek is.

Ha a házaspár a gyermekvállalást örökbefogadással kívánja teljesíteni, és az örökbefogadásra való alkalmasságot megállapító határozatot a hitelintézet részére a  gyermekvállalás teljesítésére vonatkozó határidő lejártát követő 90 napon belül bemutatja, a  határidő két évvel meghosszabbodik.

A 2024. január 1. és 2024. március 31. között benyújtott kölcsönkérelmek esetében, 2024. január 1-jét követően, de a kölcsönkérelem benyújtását megelőzően megszületett gyermeket, valamint ezen időszakban gyámhatósági határozattal engedélyezett örökbefogadás keretében örökbefogadott gyermeket is vállalt gyermekként kell figyelembe venni a kölcsön tekintetében. Tehát 2024. március végéig beadható a hitelkérelem úgy, hogy 2024. január 1-jét követően született, örökbefogadott gyermekek vállalt gyermeknek minősülnek.

Ki számít gyermeknek a CSOK Plusz vonatkozásában?

Gyermeknek számít az igénylő vér szerinti vagy örökbefogadott eltartott gyermeke, aki a 25. életévét még nem töltötte be, vagy betöltötte, de megváltozott munkaképességű személynek minősül. Gyermeknek számít a magzat is a várandósság betöltött 12. hetét követően.

A CSOK Plusz hitel igénylésekor épp gyermeket váró házaspárok esetén a magzat meglévő vagy vállalt gyermeknek számít?

Ha a házaspár úgy igényli a CSOK Pluszt, hogy a feleség épp várandós, a magzat a megszületéséig vállalt gyermeknek számít.

Meglévő gyermeknek tehát csak a már megszületett gyermek számít.

Ugyanakkor ha a magzat a a 12. várandóssági hét betöltését követően elhal vagy halva születik, a gyermekvállalást teljesítettnek kell tekinteni.

Mely gyermek esetén jogosultak az igénylők a CSOK Plusz hitel törlesztésének szüneteltetésére?

A támogatott személyek a törlesztés szüneteltetésére jogosultak:

  • a kölcsönkérelem benyújtását követően a várandósság legalább 12. hetét elsőként betöltő magzatuk vagy elsőként megszületett gyermekük után (ha a várandósság a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában vagy azt követően fennállt) vagy
  • a kölcsönkérelem benyújtását követően az általuk közösen elsőként örökbefogadott gyermek után, ha az örökbefogadást engedélyező határozat a kölcsönkérelem benyújtását követően válik véglegessé.

A törlesztés szüneteltetésének lejártát követően a törlesztési kötelezettség tovább folytatódik.

A törlesztés szüneteltetése nem kötelező, az eredeti szerződés szerint is lehet teljesíteni, azaz lehet folyamatosan fizetni a havi törlesztőrészleteket.

Mely gyermekek esetén jogosultak az igénylők gyermekvállalási támogatásra?

A támogatott személyek a kölcsönkérelem benyújtását követően a másodikként született vagy örökbefogadott, és az ezt követően született vagy örökbefogadott további gyermekük után gyermekenként 10.000. 000 forint összegű vissza nem térítendő gyermekvállalási támogatásra jogosultak, melyet a CSOK Plusz hitel tőketartozás csökkentésére kell felhasználni (azaz a fennálló hitelből engedik el).

A gyermekvállalási támogatás igényelhető

  • a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában vagy azt követően fennálló várandósság esetén, legalább  a 12. hetet betöltött magzat után,
  • közösen örökbefogadott gyermek után, ha az örökbefogadást engedélyező határozat a kölcsönkérelem benyújtását követően válik véglegessé

Ugyanazon gyermek után kizárólag egy alkalommal folyósítható gyermekvállalási támogatás.

A gyermekvállalási támogatás iránti kérelem vér szerinti gyermek esetén a várandósság betöltött 12. hetét követően – ideértve a szülést követő időszakot is – legkésőbb a gyermek születését, örökbefogadott gyermek esetén az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását, a magzat elhalása vagy halva születése esetén az erre vonatkozó igazolás keltét
követő 180 napig nyújtható be a hitelintézethez.

A gyermekvállalási támogatás igénybevételéről a hitelintézet a támogatott személyekkel támogatási szerződést köt.

Ikervárandósság esetén hogyan igényelhető a gyermekvállalási támogatás?

Ha a kölcsönkérelmet ikervárandósság ideje alatt, a várandósság betöltött 12. hetét követően nyújtják be, a gyermekvállalási támogatás iránti kérelmet a kölcsönkérelemmel egyidejűleg is be lehet nyújtani. Az ehhez szükséges várandósságról szóló igazolás kiállításának időpontja legfeljebb 15 nappal előzheti meg a kölcsönkérelem benyújtásának időpontját.

Igényelhető ugyanarra a gyermekre gyermekvállalási támogatáshoz kapcsolódó tartozáselengedés és jelzáloghitel-elengedés is?

Nem, amennyiben ugyanazon gyermek után gyermekvállalási támogatásra és jelzáloghitel-elengedésre is jogosulttá váltok, választanotok kell a két támogatás közül, mert csak az egyik vehető igénybe.

Már meglévő gyermekek hogyan számítanak bele a gyermekszámba?

A kamattámogatott CSOK Plusz hitel igénybevételi feltétele a gyermekvállalás. Így meglévő gyermekekre, gyermekvállalás nélkül nem vehető igénybe. Ugyanakkor a maximálisan felvehető hitelösszeg meghatározásánál számítanak a már meglévő gyermekek is, melyet a CSOK Plusz hitel összegeiről szóló kérdésnél részleteztünk.

Például egy meglévő és két vállalt, illetve gyermektelen pár által vállalt három gyermek ugyanakkora (háromgyermekes) hitelösszegre jogosít fel, ami maximum 50 millió forint lehet.

Ugyanakkor a kölcsönkérelem befogadása előtt született gyermekek a gyermekvállalási támogatás (tartozáselengedés) szempontjából nem számítanak.

Tehát például egy meglévő és két vállalt gyermek esetében a második vállalt gyermek után történik csak 10 milliós tartozáselengedés, mivel a kölcsönkérelem befogadása után ő született másodikként (hiába a harmadik gyermek a családban). Míg három gyermek vállalásával mind a második, mind a harmadik gyermek után történik tartozáselengedés, mivel ők a kölcsönkérelem befogadása után másodikként és harmadikként születtek a családba.

Mi számít lakásnak, új lakásnak és egylakásos lakóépületnek a CSOK Plusz esetében?

Lakás:

a lakhatás feltételeinek megfelelő, az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás fő rendeltetés szerinti jelleggel nyilvántartott ingatlan, valamint tanya, vagy birtokközpont jogi jelleggel nyilvántartott ingatlan lakáscélú épületei a hozzá tartozó földrészlettel, amely rendelkezik legalább:
a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel – ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel –, továbbá fürdőhelyiséggel és WC-vel,
b) közműves villamosenergia-szolgáltatással,
c) egyedi fűtési móddal,
d) közműves szennyvízelvezetéssel, vagy ha nincs a településen (településrészen) közműves szennyvízelvezetés, akkor a szennyvíz tisztítása és elhelyezése egyedi szennyvízkezelő berendezéssel vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárggyal vagy időszakos tárolása egyedi, zárt szennyvíztárolóban történik, és
e) közműves ivóvíz-szolgáltatással, vagy ha a településen (településrészen) nincs közműves ivóvíz-szolgáltatás, akkor a telken ivóvíz minőségű vizet szolgáltató kút van.

Új lakás:

A meglévő épület vagy épületrész átalakítása kivételével az alapozási munkáktól kezdődően – kivéve, ha a meglévő alap szakértői vélemény alapján felhasználható – újonnan épített lakás, amelynek az elkészülte használatbavételi engedéllyel, a használatbavétel tudomásulvételének igazolásával vagy a felépítésének megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvánnyal igazolható, ideértve a tanyán vagy birtokközpontban található lakóépületet is.

Egylakásos lakóépület:

A tulajdoni formájától függetlenül

  • olyan szabadon álló, oldalhatáron álló, zártsorú beépítési móddal vagy a telken meglévő épülethez csatlakozó módon épített, egy lakást magában foglaló lakóépület, amely önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik, vagy
  • olyan ikerház, sorház vagy láncház, amelyben a kölcsönnel érintett lakás önálló tető- és épületszerkezettel és a terepszintről közvetlen bejárattal rendelkezik.

Mekkora értékű lakásra lehet igénybe venni a CSOK Pluszt?

Vásárlásnál a lakás vételára vagy építésnél, bővítésnél bekerülési költsége, vásárlással egybekötött bővítés esetén a vételár és a bekerülési költség együttesen nem haladhatja meg

  • első közös lakásszerzők esetén a 80 millió forintot,
  • nem első közös lakásszerzők esetén a 150 millió forintot.

Lakás vásárlása esetén annak vételára legfeljebb 20 százalékkal térhet el a hitelintézet által megállapított forgalmi értéktől.

Nem első közös lakás esetén a lakás értékének meg kell haladnia az igénylők másik, a kölcsönkérelem benyújtása időpontjában meglévő közös tulajdonú lakása – több közös lakás esetén a közös lakóhelyükként utoljára bejelentett lakása – forgalmi értékét, vagy az azt megelőző 2 éven belül utoljára elidegenített közös tulajdonú lakása eladási árát (az igénylőkre eső tulajdoni hányadra nézve).

Nem kötelező tehát eladni a közös lakást ahhoz, hogy CSOK Plusz igénybevételével lehessen vásárolni egy másikat, de mindenképp nagyobb értékűbe kell továbbköltözni. Ha a korábbi közös lakás eladásra kerül, 2 évig szintén csak drágábbat lehet venni a CSOK Plusz igénybevételével.

Első közös lakásszerzőknek számítanak azok a házastársak, akik a lakás építésére vagy vásárlására irányuló kölcsönkérelmük benyújtásakor vagy azt megelőzően Magyarország területén nem rendelkeztek ugyanabban a lakásban mindketten tulajdonjoggal, és erről nyilatkozatot tesznek.

Mekkora alapterülettel kell rendelkeznie a CSOK Plusszal érintett lakásnak?

A lakás hasznos alapterületének el kell érnie

  • egy gyermek esetén a 40 négyzetmétert,
  • két gyermek esetén az 50 négyzetmétert,
  • három vagy több gyermek esetén a 60 négyzetmétert.

Egylakásos lakóépület esetében ennél 30 négyzetméterrel nagyobb hasznos alapterület mérték szükséges, azaz gyermekszámtól függő legalább 70-80-90 négyzetméter.

Hasznos alapterület: a lakáson belül közvetlenül megközelíthető, következő helyiségek – az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK) 1. számú melléklet 46. pontja szerint számított – hasznos alapterületének összege:
a) előszoba, közlekedő,
b) nappali,
c) hálószoba,
d) étkező,
e) konyha, étkezőkonyha,
f) fürdőszoba,
g) WC,
h) kamra, tároló,
i) gardrób,
j) mosókonyha,
k) kazánhelyiség és
l) egyéb fűthető helyiség, ide nem értve a gépjárműtárolót és a pinceszinti helyiséget.

A lakás hasznos alapterületének kiszámításánál az igénylőkkel közös háztartásban élő és vállalt valamennyi gyermeket figyelembe kell venni (azon gyermekeket is, akik után  vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatást vagy kölcsönt már igénybe vettek).

Lakás bővítésére igényelt kölcsön esetén, a hasznos alapterületre vonatkozó előírásnak legkésőbb a bővítést követően kell megfelelnie.

A lakásnak a lakhatási igények kielégítésére alkalmasnak kell lennie.

Kik szerezhetnek tulajdont az érintett lakásban?

A CSOK Plusz hitellel érintett lakásban  kizárólag a támogatott személyek szerezhetnek tulajdont. A lakásban mindkét igénylőnek az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonnal kell rendelkeznie.

Több lakásból álló osztatlan közös tulajdonú ingatlan esetén az érintett lakásra vonatkozóan használati megosztási szerződés, a tulajdonostársak vonatkozó jogszabály szerint meghozott határozata vagy bírósági határozat alapján a támogatott személyeknek kizárólagos használati joga kell, hogy fennálljon.

Az igénylő halála esetén a lakásban annak egyenes ági rokona szerezhet tulajdont.

Ha az igénylés benyújtása előtt a hitelnél figyelembe vett kiskorú gyermek az elhunyt szülője után ingatlantulajdont szerzett, és a túlélő szülő újabb házasságkötését követően a kölcsön igénybevételével másik lakást vásárol, épít vagy lakást bővít, az érintett lakásban – a gyámhatóság rendelkezésének megfelelő mértékben – a támogatott személy mellett hitelnél figyelembe vett, vele együtt költöző kiskorú gyermek is szerezhet tulajdont, illetve – meglévő lakás bővítése esetén – rendelkezhet tulajdonnal.

A CSOK Plusz nem vehető igénybe ahhoz, hogy  az igénylő az általa 5 éven belül elidegenített lakás tulajdonjogát visszavásárolja.

Milyen szabályok vonatkoznak a bentlakási kötelezettségre a CSOK Plusszal érintett ingatlanban?

Az igénylőknek vállalniuk kell, hogy ők és azon gyermekük/gyermekeik, aki(k)re tekintettel a kölcsön folyósításra került, a folyósítástól, építés vagy bővítés esetén az utolsó részfolyósítástól számított 10 évig – a meglévő gyermek legalább nagykorúvá válásáig – a lakásban életvitelszerűen bent laknak.

Nem minősül a bentlakási kötelezettség megszűnésének, ha az alábbi okok miatt létesítetek a kölcsönnel érintett lakástól eltérő lakásban tartózkodási helyet:

  • ha a gyermek tanulmányai folytatása miatt nem a támogatott ingatlanban él, hanem például más településen kollégiumba vagy albérletbe költözik tanulmányai idejére
  • ha valamelyik családtagot tartósan egészségügyi intézményben kezelik
  • ha valamelyik (vagy mindkét) szülő más településen vállal munkát és emiatt odaköltözik a család, legfeljebb 5 évig lakhatnak máshol, mint a támogatott ingatlan
  • ha a támogatott személy és a gyermek – foglalkoztatásra irányuló jogviszony következtében – ideértve a sajátos egyházi jogviszonyt is – köteles a szolgálati helyén a foglalkoztató által térítésmentesen biztosított szolgálati lakásban lakni
  • ha valamelyik családtag közeli hozzátartozó ápolása miatt ideiglenesen máshol lakik
  • ha valamelyik családtag letöltendő szabadságvesztését tölti
  • ha a támogatással érintett nagykorú gyermek elköltözik, vagy kiskorú gyermek a nagykorúvá válását követően elköltözik (ez esetben állandó lakóhelyet is létesíthet máshol)
  • ha az igénylők visszafizetik a csokot, a bentlakási kötelezettség is megszűnik

A felsoroltakon kívüli más okból a bentlakási kötelezettség fennállása alatt lakóhely vagy tartózkodási hely máshol nem létesíthető.

Nem minősül az életvitelszerű tartózkodás megsértésének, ha a támogatott személy vagy az a gyermek, akire tekintettel a kölcsönt igényelték, elhalálozik.

Milyen speciális szabályok vannak új lakás építése esetén?

Lakás építése vagy bővítése esetén a hitelszerződés megkötésének feltétele, hogy az igénylők által benyújtott bekerülési költséget tartalmazó költségvetést a bank elfogadja.

Bekerülési költség: az alábbi kiadásoknak építési költségvetésben szereplő és az építési munkálatok készültségi fokának megfelelően ténylegesen megfizetett, telekárat és a beépített vagy szabadon álló berendezési tárgyakat nem tartalmazó hányada:

–  a lakás

  • épületszerkezeteinek, közös használatra szolgáló helyiségeinek és központi berendezéseinek építési költségei,
  • rendeltetésszerű használhatóságát biztosító helyiségeinek, tárolóhelyiségeknek – ideértve a különálló épületben megvalósuló tüzelőanyag-tárolót, a lomkamrát –, melléképítményeknek – ideértve a hulladéktartály-tárolót, a közműpótló építményeket és berendezéseket, a közmű-becsatlakozás építményeit –, egyéb építményeknek – ideértve a lakótelek homlokvonalán álló kerítést, az építésügyi hatóság által előírt kerítést, az épület megközelítését szolgáló tereplépcsőt, lejtőt és járdát, valamint támfalat és szivárgó övárkot –, valamint a gépkocsitároló helyiségnek az építési költségei,
  •  közműbekötéseinek költségvetés szerinti építési költségei,
  • építésével kapcsolatos lebonyolítási költségek, köztük a műszaki tervezés, a hatósági engedélyezés – ideértve a használatbavétel tudomásulvételét, illetve az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány kiállítását is – és a műszaki ellenőrzés költségei,
  • építéséhez kapcsolódóan a jogszabály alapján fizetendő útépítési és közművesítési hozzájárulás,
  • építéséhez kapcsolódóan a távfűtés bekapcsolási díja, az elektromos hálózat fejlesztési hozzájárulásai,
  • építéséhez kapcsolódó közterületi út-, járda- és közműépítési költségek és hozzájárulások,

– a lakás építéséhez vagy bővítéséhez

  • szükséges földmunka elvégzésének költségei,
  • kapcsolódóan felmerült építménybontási költségek,
  • kapcsolódóan a Lechner Tudásközpont honlapján nyilvánosan elérhető Nemzeti Mintaterv Katalógusból kiválasztott, felhasználói szerződésben rögzített mintaterv adaptációs költsége.

A CSOK Plusz hitel

  • a 2016. január 1-jén vagy azt követően kiállított építési engedéllyel vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység bejelentésének megtörténtét az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációs rendszer által előállított igazoló dokumentummal rendelkező új lakás építéséhez vehető igénybe.
  • 2016. január 1-jén vagy azt követően kiállított használatbavételi engedéllyel, használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvánnyal rendelkező, vagy a kérelem benyújtásának időpontjában építési engedéllyel vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység bejelentésének megtörténtét az építésügyi hatósági engedélyezési eljárást támogató elektronikus dokumentációval, hatósági bizonyítvánnyal vagy az elektronikus építési napló üzemeltetője által előállított visszaigazolással rendelkező, de használatbavételi engedéllyel, használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvánnyal még nem rendelkező olyan új lakás vásárlásához vehető igénybe, amelyet gazdálkodó szervezet természetes személyek részére értékesít.

Bővítés esetén milyen szabályoknak kell megfelelni?

Lakás bővítésének minősül a lakás hasznos alapterületének legalább egy 12 négyzetméteres lakószobával történő növelése érdekében végzett építési tevékenység, ideértve az építmény térfogatnövelésével nem járó tetőtér-beépítést, valamint az emelet-ráépítést is.

A meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása nem minősül a lakás bővítésének.

Lakás bővítése esetén a bővítendő lakásnak a kérelem benyújtása időpontjában az igénylők és mindazon személyek életvitelszerű bentlakását is magában foglaló lakóhelyéül vagy hontalan esetén szálláshelyéül kell szolgálnia, akiknek együttlakására tekintettel az igénylők a kölcsönre jogosultak, és a bővítést követően

  • lakhatási körülményeiknek javulnia kell, valamint
  • a kialakított lakásnak meg kell felelnie a minimális alapterületre vonatkozó követelményeknek.

Lakás építése vagy bővítése esetén a hitelszerződés megkötésének feltétele, hogy az igénylők által benyújtott bekerülési költséget tartalmazó költségvetést a bank elfogadja.

Bekerülési költség: az alábbi kiadásoknak építési költségvetésben szereplő és az építési munkálatok készültségi fokának megfelelően ténylegesen megfizetett, telekárat és a beépített vagy szabadon álló berendezési tárgyakat nem tartalmazó hányada:

– bővítés

  • érdekében a lakás épületszerkezeteinek, közös használatra szolgáló helyiségeinek, tárolóhelyiségeinek – ide nem értve a különálló épületben megvalósuló tüzelőanyag-tárolót, a lomkamrát – és központi berendezéseinek építési költsége,
  • lebonyolítási költségei, köztük a műszaki tervezés, a hatósági engedélyezés – ideértve a használatbavétel tudomásulvételét – és a műszaki ellenőrzés költsége,
  • tetőtér-beépítéssel vagy emelet-ráépítéssel történő megvalósítása esetén a biztonságos megközelítést biztosító lépcső kialakításának költségei,

– a lakás építéséhez vagy bővítéséhez

  • szükséges földmunka elvégzésének költségei,
  • kapcsolódóan felmerült építménybontási költségek,
  • kapcsolódóan a Lechner Tudásközpont honlapján nyilvánosan elérhető Nemzeti Mintaterv Katalógusból kiválasztott, felhasználói szerződésben rögzített mintaterv adaptációs költsége.

Milyen határidők érvényesek a CSOK Plusz igénylésére?

A CSOK Pluszt az egyes lakáscélok esetén az alábbi időszakokban lehet igényelni:

  • lakás vásárlása esetén az adásvételi szerződés megkötését követő 180 napon belül,
  • lakás építési engedély-köteles bővítése esetén a használatbavételi engedély kiadását vagy a használatbavétel tudomásulvételét megelőzően,
  • lakás egyszerű bejelentéshez kötött bővítése esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány kiállítását megelőzően,
  • lakás építése esetén a használatbavételi engedélyről szóló határozat vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági dokumentum vagy az egyszerű bejelentéshez kötött lakóépület felépítésének megtörténtét igazoló hatósági bizonyítvány kiállítását megelőzően.

Ha az igénylők a határidőn belül nem élnek a kölcsön igénylésének lehetőségével, arra a határidő lejártát követően már nem tarthatnak igényt.

Mennyi idő alatt bírálja el a bank a CSOK Plusz hitelre való jogosultságot?

A bank  a kölcsönkérelmet lakásvásárlás esetén a kölcsönkérelem benyújtását követő 30 napon belül, lakás építése vagy bővítése esetén a kölcsönkérelem benyújtása napját követő 60 napon belül bírálja el. A hiánypótlásra, illetve kiegészítésre biztosított – legalább 10 munkanapot elérő – időtartam a bírálati határidőbe nem számít bele.

Hogyan folyósítja a bank a CSOK Plusz kamattámogatott hitelt?

Ha a kölcsönre való jogosultság feltételei fennállnak, a bank az igénylőkkel a kölcsönszerződést köt.

A folyósítás lakás vásárlása esetén a kölcsönszerződés megkötését követően, egy összegben történik.

Új lakás vásárlása esetén a hitelszerződés megköthető, azonban a kölcsön folyósítására kizárólag a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány vagy az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítvány a bank részére történő bemutatását követően, egy összegben kerülhet sor.

Lakás építése vagy bővítése esetében  a hitel folyósítása a készültségi fokkal arányosan, utólagosan történik. A hitel utolsó részletének folyósítására a használatbavételi engedély, a használatbavétel tudomásulvételét igazoló vagy egyszerű bejelentés esetén a felépítés megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány hitelintézet részére történő bemutatását követően kerülhet sor.

A kölcsön utolsó részletének folyósítására akkor kerülhet sor, ha a lakás a műszaki állapotára tekintettel a lakhatási igények kielégítésére alkalmas.

Mikor kezdhető meg a hitel folyósítása?

A folyósítás akkor kezdhető meg, ha a támogatott személyek a kölcsönön és az esetleges, kamattámogatással nem érintett banki kölcsönön kívül saját erejüket a lakás vásárlására, építésére, illetve bővítésére már felhasználták.

Hogyan befolyásolja a kamattámogatott hitel folyósítását, ha az igénylők piaci kamatozású hitelt is igénybe vesznek ugyanarra a lakáscélra?

A kamattámogatással nem érintett kölcsön folyósítása a kamattámogatott kölcsön folyósítását megelőzően történik.

Ha a CSOK Plusz  kamattámogatott kölcsönt és a kamattámogatással nem érintett (piaci kamatozású) kölcsönt két különböző banktól igénylitek, akkor a CSOK Pluszt nyújtó hitelintézetnek be kell mutatnotok  a másik kölcsönt nyújtó bank által kiadott, kölcsönre vonatkozó szerződés előre meghatározott időpontban vagy feltételek bekövetkezésekor történő megkötésére vonatkozó kötelezettségvállalást.

(Ha ugyanazon célra CSOK Plusz hitelt és más, piaci kamatozású hitelt is igényeltek, a CSOK Pluszt csak akkor tudjátok igényelni, ha a piaci kamatozású hitel kapcsán is hitelképesnek minősít a bank.)

Mekkora büntetőkamattal kell visszafizetni a kamattámogatást?

Ha a hitelt felvevő házaspár nem teljesíti a CSOK Plusz hitelszerződésben vállalt feltételeket, akkor a kamattámogatás megszűnik, az addig igénybe vett kamattámogatást vissza kell fizetni, alapesetben a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt mértékének megfelelő (büntető)kamattal növelten.

Ez azt jelenti, hogy a kamattámogatás visszafizetése után a hitel törlesztését tovább kell folytatnotok, csak kamattámogatás nélküli ügyleti kamattal. Ezáltal jóval megnövekszik a havi törlesztőrészlet.

Milyen esetekben kell visszafizetni a CSOK Plusz hitel kamattámogatását?

Ha a hitelt felvevő házaspár nem teljesíti a CSOK Plusz hitelszerződésben vállalt feltételeket, akkor a kamattámogatás megszűnik, és az addig igénybe vett kamattámogatást vissza kell fizetni (alapesetben a jegybanki alapkamat + 5% büntetőkamattal).

Ezekben az esetekben kell visszafizetni a kamattámogatást:

  • Ha a CSOK Plusz igénylése során valótlan adatot tartalmazó nyilatkozatot tettetek, és ez alapján jutottatok a hitelhez, és jogosulatlanul vettétek igénybe azt.
  • Ha az elidegenítési és terhelési tilalom fennállása alatt:

– a lakást lebontjátok,

– a lakást elidegenítitek,

nem laktok életvitelszerűen az ingatlanban (erre az esetre vannak kivételek, amelyekről részletesen az „Ingatlanra vonatkozó követelmények” rész bentlakási kötelezettség szabályairól szóló kérdésében tájékozódhatsz),

– a lakás használatát harmadik félnek átengeditek (ha a szolgálati helyen a foglalkoztató által térítésmentesen biztosított szolgálati lakásban laktok, tehát máshol, akkor a CSOK Plusz-szal érintett lakás használatát ingyenesen az egyikőtök közeli hozzátartozója részére átengedhetitek)

– a lakást lakáscéltól eltérően hasznosítjátok (kivétel a szabályoknak megfelelő székhelybejelentés, illetve a lakáshoz tartozó földrészlet és az azon álló melléképítmény saját gazdasági tevékenység céljára hasznosítása).

  • Ha elváltok, és a gyermekvállalás teljesült, akkor csak az igénybe vett kamattámogatást kell visszafizetnetek, büntetőkamatot nem:

– ha eladjátok a közös lakást az elidegenítési és terhelési tilalom időszaka alatt, a hitelre a kamattámogatás megszűnik, és az igénybe vett kamattámogatást alapesetben egyenlő, egyébként az elidegenítésből származó bevétel bírósági határozat szerinti vagy a közöttetek létrejött házassági vagyonmegosztási szerződésben rögzített arányban kell visszafizetnetek

– ha a lakásnak egy részét idegenítitek el, a kamattámogatás összegének csak az elidegenítésre kerülő tulajdoni hányadra jutó arányos részét kell visszafizetni

– ha az egyik fél a másik féltől megszerzi a kölcsön igénybevételével érintett lakás tulajdonjogát, és jogerős bírósági határozat alapján – a nagykorúvá vált gyermek kivételével – valamennyi gyermek lakóhelye, akikre tekintettel a kölcsönt igénybe vették, a lakás tulajdonjogát megszerző félnél marad, a tulajdoni hányadát elidegenítő felet visszafizetési kötelezettség nem terheli.

  • Ha elváltok és nem vagy csak részben teljesült a gyermekvállalás, akkor az addig igénybe vett kamattámogatást (vagy annak a nem teljesült gyermekre vonatkozó részét) büntetőkamattal kell visszafizetni. (Ha a házasság felbontásakor várandós a feleség, akkor a megszületett gyermekkel még teljesíthető a gyermekvállalás, akkor is, ha a magzat a 12. terhességi hét után elhal, vagy a gyermek halva születik.)
  • Ha nem magyar állampolgárként tartózkodási jogosultságod megszűnik, és 30 napon belül nem kapsz tartózkodásra jogosító okmányt, engedélyt vagy jogállást.
  • Ha a szerződésben meghatározott határidőig a gyermekvállalást nem vagy csak részben teljesítitek (részben teljesítés esetén az igénybe vett kamattámogatást nem teljesen kell visszafizetni, hanem a megszületett (teljesített) gyermek után járó hitelösszeghez kapcsolódó kamattámogatás összegével csökkentve).

– Ha a kamattámogatás összegét a gyermekvállalási határidő lejártát megelőzően önként visszafizetitek, azt csak büntetőkamattal növelten tehetitek meg.

–  A kormányhivatal méltányossági eljárás keretében  fizetési kötelezettség teljesítésre legfeljebb 5 évre fizetési halasztást engedélyezhet, bizonyos esetekben a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen elengedheti.
Különös méltánylást érdemlő helyzetnek minősül, ha vállalt gyermek azért nem születik meg, mert
a) a házastársak egyikének a hitelszerződés megkötését követően megváltozott munkaképességű személlyé vált,
b) a magzat a várandósság 12. betöltött hetét megelőzően elhal,
c) két vállalt gyermek esetében a vállalt első gyermek, három vállalt gyermek esetében a vállalt első vagy második gyermek a magasabb összegű családi pótlékra jogosító betegséggel vagy fogyatékossággal született, vagy ez a gyermekvállalásra rendelkezésre álló határidő alatt fennáll
d)  a házaspár igazoltan a kötelező egészségbiztosítás keretében finanszírozott számú, emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásban – a kötelező egészségbiztosítás keretében vagy azon kívül – részt vett, vagy a gyermekvállalását azért nem tudta teljesíteni, mert a reprodukciós eljárás megkezdése előtt vagy a reprodukciós eljárás közben a  szerinti kizáró egészségügyi ok merült fel,
e) a házaspár számára a gyermekvállalás egészségügyi dokumentációval igazoltan ellenjavallt.

Különös méltánylást érdemlő helyzetnek minősül továbbá, ha a visszafizetési kötelezettség a támogatott személyek megélhetését ellehetetlenítené.

  • Ha a bank felmondja a kölcsönszerződést:

– építés, bővítés esetén, ha az építési vagy bővítési szándékotoktól elálltok

– az építési, bővítési munkák elkezdését nem jelentitek be és elvégzését nem igazoljátok a bank felé (egy alkalommal lehet a költségvetést módosítani),

– a használatbevételi engedély kiállítása előtt az építési, bővítési tevékenység nektek felróható okból meghiúsul,

– vásárlással egybekötött bővítésre vonatkozó szerződésben a vállalt munkálatokat nem teljesítitek,

– a bővítés után az ingatlan nem felel meg a hasznos alapterületre vonatkozó követelményeknek.

El lehet adni a CSOK Plusszal érintett lakást, és másikat venni a kamattámogatás visszafizetésének felfüggesztésével?

Ha az eladástól számítva 60 napon belül megvásároljátok az új ingatlant és végtörlesztitek a hitelt, a bejegyzett jogok automatikusan átkerülnek az ingatlan nyilvántartásban a következő lakásra vagy házra, és nem kell visszafizetni a kamattámogatást/gyermekvállalási támogatást.

60 napon túl így lehet eladni a CSOK Plusszal érintett lakást és másikat vásárolni vagy építeni, ha a nem szeretnétek a kamattámogatást visszafizetni:

  1. Kérelmezni kell a Kormányhivataltól a a kamattámogatás, illetve gyermekvállalási támogatás visszafizetésével kapcsolatos kötelezettség felfüggesztését.
  2. Az igénybe vett kamattámogatás, illetve gyermekvállalási támogatás összegét az „10032000-01501315 Kincstár lakáscélú kedvezmények letéti számlára” be kell fizetnetek, és a kölcsön teljes fennálló összegére nézve végtörlesztéssel élnetek.
  3. Ebben az esetben a Kormányhivatal építési szándék esetében 3 évig, vásárlási szándék esetében 1 évig felfüggeszti a visszafizetési kötelezettségeteket.(A felfüggesztés időtartama egy alkalommal legfeljebb két évvel meghosszabbítható.)
  4. A mint megvan az új ingatlan, visszakapjátok a letéti számlán lévő összeget. Ha az új ingatlan kisebb értékű az eladottnál, akkor a kincstári letéti számlán elhelyezett összeg, illetve annak az eladási és a vételár különbözetével arányos része visszafizetett kamattámogatásnak, illetve visszafizetett gyermekvállalási támogatásnak minősül.

Természetesen azt is megtehetitek, hogy előbb vásároljátok meg vagy építitek fel az új otthonotokat, és azután értékesítitek a meglévő, támogatással érintett ingatlant. Ez esetben 1 év áll rendelkezésetekre, hogy eladjátok azt. Ha a hitelt végtörlesztitek, a bejegyzett jogok automatikusan átkerülnek az ingatlan nyilvántartásban a következő lakásra vagy házra, és nem kell visszafizetni a kamattámogatást/gyermekvállalási támogatást.

Mi történik, ha kisebb értékű lakást veszünk?

Ha a kölcsönnel érintett lakás eladásából  származó bevételnek csak egy részét fordítottátok  az újabb lakás megszerzésére, akkor a kamattámogatásnak, illetve gyermekvállalási támogatásnak a lakás eladásából származó bevétel és a vételár vagy bekerülési költség különbözetével arányos részét vissza kell fizetni. Visszafizetés, illetve a kölcsön végtörlesztése után a a bejegyzett jogok automatikusan átkerülnek az ingatlan nyilvántartásban a következő lakásra.

A korábbi lakás eladásából származó bevétel csökkenthető:

  • a lakás eladásából  származó jövedelem után igazoltan megfizetett személyi jövedelemadó összegével,
  • az értékesített lakás építését vagy vásárlását szolgáló lakáscélú hitelintézeti kölcsön egyösszegű előtörlesztési díjával és költségeivel, de legfeljebb akkora összeggel, hogy az így csökkentett bevétel elérje az igénybe vett kölcsön összegének kétszeresét.

Lehetséges a CSOK Pluszt igénylő házaspár valamelyikének kiszállni a kölcsönszerződésből?

A házaspár egyik tagja a következő feltételek mentén, szerződésmódosítással szállhat ki a szerződésből:

A gyermekvállalás teljesítését követően

  • ha kettőtök közül valamelyikőtök a kölcsönszerződés saját magára vonatkozó megszüntetését kezdeményezi és az igényléskor a szükséges TB-jogviszonyt nem ő igazolta, akkor lehetséges a szerződésmódosítás. A kamattámogatást nem kell visszafizetni, és a szerződésben maradó házastárs a kamattámogatásra továbbra is jogosult.
  • ha kettőtök közül valamelyikőtök a kölcsönszerződés saját magára vonatkozó megszüntetését kezdeményezi, de az igényléskor a szükséges TB-jogviszonyt ő igazolta, akkor a szerződésmódosítás után nem kell a kamattámogatást visszafizetni, de a szerződésben maradó házastárs a további kamattámogatásra nem lesz jogosult. Ugyanakkor, ha a szerződésben maradó a kölcsönigényléskor igazolta, vagy a szerződésmódosításig igazolja a szükséges TB-jogviszonyt, a kamattámogatásra továbbra is jogosult lehet.
  • a CSOK Plusszal érintett lakásban a bentlakási kötelezettséget a kölcsönszerződés megszüntetését kezdeményező adósnak legalább szerződésmódosítás időpontjáig teljesítenie kell. Ha a házaspár a bentlakási kötelezettséget nem teljesíti a szerződésmódosítás időpontjáig, a támogatást büntetőkamattal kell visszafizetni, és a szerződésben maradó adós a kamattámogatásra a továbbiakban nem jogosult.

Ha a gyermekvállalás nem teljesült, és a házaspár kölcsönszerződést az egyik félre vonatkozóan megszünteti, az igénybe vett kamattámogatás összegét büntetőkamattal növelten kell visszafizetni.

Éljetek a lehetőséggel! Igényeljétek most!

Hírek

Ezek a vissza nem térítendő támogatások igényelhetők családi házra
Áttekintjük azokat a lakástámogatásokat, amelyek családi házra igényelhetők, kiemelve, hogy melyiknél mekkora összegű vissza nem térítendő támogatásra számíthatunk. 
Tovább a cikkre
Milyen dokumentumok helyettesíthetik a TB igazolást CSOK-nál?
Akkor is lehet mód a CSOK Plusz-ra vagy a Falusi CSOK-ra, ha nincs meg a 2 év TB jogviszony. Mutatjuk, milyen dokumentumok fogadhatók el helyette.
Tovább a cikkre
Könnyítések a Babaváró és CSOK igénylésben: mi változik az egyéni vállalkozók számára?
Az egyéni vállalkozók, őstermelők számára várhatóan könnyítéssel lesz igényelhető a Babaváró és a CSOK Plusz hitel, valamint a Falusi CSOK.
Tovább a cikkre
A támogatások és kedvezmények is ösztönözhetik a házasságkötéseket
Összegyűjtöttük a jelenleg hatályos, friss házasok számára elérhető lehetőségeket és az elmúlt időszak változásait.
Tovább a cikkre
Az oldalon található tájékoztatás nem teljeskörű. A CSOK Plusz kamattámogatott kölcsönnel kapcsolatos pontos információkért kérjük, hogy tájékozódj a Magyar Közlönyben megjelent 518/2023 (XI. 30.) Korm. rendeletből, vagy fordulj a money.hu szakértőihez. Az oldalon szereplő információk forrása: Magyar Közlöny