Földünk számtalan országában használnak kiegészítő pénzeket. Ezek sokkal ellenállóbbá teszik a gazdaságot, azáltal, hogy segítik az emberek és a vállalkozások egymás közötti csereügyleteinek elszámolását. Úgy gondoltuk, hogy tennünk kell azért, hogy többen megismerjék azokat az elveket és rendszereket, amik sok millió ember életét teszik kiszámíthatóbbá. Az alábbi ismertető az Új pénz egy új világnak című könyvben olvasható, amit ingyenesen le lehet tölteni innen vagy megrendelhető innen.

 

Az 1929-es összeomlás és az azt követő válság hatására a közgazdászok és a politikusok megkérdőjelezték a gazdaság működéséről alkotott addigi elméleteket. 1932-ben az Egyesült Államok kormánya felvett egy fiatal közgazdászt és statisztikust, hogy alkosson meg egy szabályrendszert, amelyekre egy új országos elszámolási rendszert lehet alapozni. A fiatal közgazdász Simon Kuznets volt, aki megalkotta a bruttó nemzeti termék (GNP) fogalmát.

 

 

A GNP egy ország vállalatai és lakói által termelt áruk összértékét mutatta meg. Bár jóval komplexebb és kifinomultabb volt, mint bármely addigi rendszer, alapgondolata ugyanazt a redukcionista eszmét tükrözte, mint amit az egyensúlyelméletben találunk.

A GNP feltételezi, hogy minden gazdasági tevékenység egyszerűen és pontosan mérhető annak ára szerint, ebből eredően pedig a pénzáramlás által. Ebből kiindulva a GNP egyetlen mutatót használ egy ország gazdasági helyzetének leírására: a pénz használatát.

 

1991-ben a GNP-t felváltotta a bruttó hazai termék (GDP), amely kissé változtatott a számításba bevont tényezők körén, de a mérés tárgyán nem: továbbra is a pénzben leképezett tranzakciókat vizsgálta.

A GDP minden egyes pénzügyi tranzakciót hasznosnak ítél, amíg a pénz használata nélkül született árucserét vagy szolgáltatást figyelmen kívül hagyja. A barterügyleteket például egyáltalán nem figyeli, sem a családi gondozást vagy az önkéntes munkát. Azonban, ha ugyanezeket a tevékenységeket valaki pénzért végzi, akkor már mérhető, és ezért számít. Úgy becsülték például, hogy ha az amerikai szülőknek kifizetnék a gyermeknevelés során végzett munkájukat, akkor évi 134 000 dollárt keresnének csak ezzel. Hasonlítsuk össze ezt a számot azzal az 54 000 dollárral, amit egy hivatásos ápoló, és a 34 000 dollárral, amit egy tűzoltó keres. A szülők a fenti esetben nem azért keresnének többet, mert a számot magasabb órabérre alapozták, hanem a gyereknevelésre fordított munkaórák száma miatt.

 

Nem szerencsés és jelentős következményekkel jár, hogy a GDP számításakor teljesen figyelmen kívül hagyják a pénzmozgással nem járó tevékenységeket. Ezek a tevékenységek rendkívül fontosak a társadalom működésében, és a teljes gazdasági tevékenység jelentős részét teszik ki az egyes közösségekben és országokban. Azonban a hagyományos gazdaságtan számára teljesen láthatatlanok maradnak, mert nem játszik bennük szerepet a pénz.

 

A nem pénzben kifejezett gazdaság válsága, a család és a közösségek felbomlásának veszélye negatív jövőt fest a társadalom számára. Azonban szigorúan pénzügyi szemmel nézve azt mondhatnánk, hogy mivel ezek nem mérhetők, ezért nincs értékük. Ha pedig a társadalmi válság egy olyan pontra jut, ahol már valakinek fizetnie kell egy társadalmi probléma megoldásáért, akkor ennek költségei a GDP rendszerében valójában profitként jelentkeznek. Ahogy Clifford Cobb, Ted Halstead és Jonathan Row közgazdászok rámutatnak, „a GDP nemcsak hogy elfedi a társadalom szerkezeti válságát – amely az emberi élet természetes környezete, és mint ilyen, ezen múlik a gazdaság és maga az élet is –, hanem ráadásul úgy jeleníti meg ezt a válságot, mint gazdasági hasznot”. 

 

A lelki tanácsadást, szociális munkát és szenvedélybetegségek kezelését, amelyekre a pénzen kívüli világ semmibevétele miatt van szükség, valójában gazdasági haszonként értékelik. A bűnözés milliárdokat ad a GDP-hez, mert börtönöket kell építeni miatta, rendőrségi védelmet kell biztosítani és helyre kell hozni az általa okozott károkat. A természeti erőforrásaink kimerítése, az ipari szennyezések utáni helyrehozatal és orvosi kezelések, az olyan katasztrófák, mint az Exxon Valdez vagy a BP fúrótornyának tragédiája, a szeptember 11-i terrortámadások, a Katrina hurrikán pusztítása utáni helyreállítás, a háborúk és a gazdasági mentőcsomagok dollármilliárdjai a GDP kicsavart logikája szerint mind-mind egy ország gazdasági életének virágzásáról tanúskodnak.

 

A közgazdászok és a politikusok már rég tudnak a gazdasági elszámolási rendszerünk tökéletlenségéről. Már az 1930-as évekből is találunk rá példát, sőt maga Simon Kuznets, a GNP kitalálója is kritizálta, hogy mindent ezzel próbáltak mérni: „Egy ország jólétét aligha lehet mérni a nemzeti jövedelem mértékével. Ha a GNP magas, hogy lehet, hogy Amerika válságban van? Meg kell különböztetnünk a növekedés mennyiségét és minőségét, a kiadásokat és a bevételeket, a rövid és a hosszú távú eredményeket”. 

 

Bár már évtizedek teltek el, a kritikus elemzés folytatódik. Herman Daly, a Világbank volt munkatársa ezt írja: „A jelenlegi nemzeti számviteli rendszer úgy kezeli a Földet, mintha egy felszámolás alatt álló cég lenne”.  Sokan mások is hasonlóan vélekednek.

 

 

Robert F. Kennedy és a GNP

A GNP alábbi kritikája Robert F. Kennedytől származik, aki a Föld barátai mozgalom gyűlésén mondott beszédet New Yorkban, 1963-ban. A beszéd nagy részét – akkor már szenátorként – megismételte egyik utolsó, 1968 márciusában mondott beszédében is.

 

„A bruttó nemzeti termékben benne van a cigaretták reklámozása és az általuk okozott levegőszennyezés, a mentőautók, amelyek egy tömegkarambol után szállítják el a sérülteket. Beleszámítanak az ajtóinkra szerelt különleges zárak, és a börtönök, ahová azokat zárjuk, akik feltörik őket. A GNP magába foglalja a vörösfenyők pusztulását és a Lake Superior károsodását. A napalm-bombák és a nukleáris fegyverek gyártása növeli az értékét […] És bár ez mind beleszámít a GNP-be, azonban sok minden van, amit képtelen befogadni.

Nincs benne a családunk egészsége, a gyermekeink oktatása vagy a játékuk öröme. Közömbös a gyáraink és utcáink biztonsága iránt. Nem törődik a verseink szépségével vagy a házasság erejével, a vitáink észszerűségével vagy a közhivatalnokok becsületességével. […] Nem méri sem humorunkat, sem bátorságunkat, sem bölcsességünket vagy tanulásunkat, sem együttérzésünket, sem hazaszeretetünket. Röviden, mindent mér, kivéve azt, ami értékessé teszi az életet”. 

 

 

Az elszámolási rendszerünk nyilvánvaló korlátai, és más, az életünket sokkal pontosabban leíró mércék – mint a Calvert-Henderson életminőség-mutatók – ellenére, a GDP még mindig kitart. És ugyanúgy tovább élnek a megkérdőjelezhető gyakorlatok, amelyeket a GDP legitimál azzal, hogy gazdasági haszonként mutatja be őket. Ezt a mechanizmust ma már a világon mindenhol elfogadták, melynek következményei rendkívül károsak. Indonézia például a GDP-mutató szerint az 1970-es évek óta rendkívül sikeres utat járt be. „Azonban ezt úgy érte el, hogy letarolta erdőit, kimerítette termőföldjét, és kiárusította értékes, nem megújuló ásványkincsvagyonát. Röviden eladta a jövőjét a rövid távú, könnyen számszerűsíthető siker érdekében”. 

 

Clifford Cobb, Ted Halstead és Jonathan Rowe szerint a GDP azért tart ki még mindig, mert „intézményeinknek szüksége van rá: a tapasztalati bizonyosság látszatát egyesíti a professzionális irányítás látszatával, és egyszerűen megfogalmazható, konyhakész üzenetet sulykol”. 

 

Az üzenet pedig az, hogy a pénz aktivitása, és az ezzel együtt járó gazdasági növekedés boldogságot és biztonságérzetet eredményez. Ez a tévhit „már annyira beágyazódott, hogy gyakorlatilag meghatározza a nyugati, fogyasztásra épülő társadalmunkat”. 

 

A GDP használatát az is magyarázza, hogy az őt megalkotó korlátolt gondolatrendszeren belül valójában van értelme: azaz pontosan tükrözi azt a leegyszerűsítő elvrendszert, amelyből gazdasági és pénzügyi rendszereink származnak. Amikor például egy közgazdász a „gazdaságról” vagy a „piacról” beszél, gyakran nem az egész gazdaságra gondol, csak a gazdaság vagy piac könnyen mérhető részére. Csak akkor eszmélhetünk rá gondolkodásunk és gyakorlatunk hibáira, ha a gazdaság szó alatt végre a teljes gazdaságot értjük, és azt vizsgáljuk, milyen következményekkel járnak tetteink a való életben. Monetáris rendszerünk és gazdasági tételeink a fent leírt, iparosodás korabeli gondolkodásmódból erednek. Azonban ha megvizsgáljuk, mi zajlik most a világban és mire lenne szükségünk, akkor rájövünk: legfőbb ideje, hogy felülvizsgáljuk és megváltoztassuk modern elméleteinket, nézeteinket és rendszereinket, méghozzá ugyanazzal az erővel, meggyőződéssel és céltudatossággal, mint a felvilágosodás korának nagy gondolkodói tették azt a középkori európai társadalommal.

 

A fentiek az Új pénz egy új világnak című könyvben olvashatóak. Ha érdekelnek a kiegészítő pénzekkel kapcsolatos további érdekességek, akkor ingyenesen a teljes könyvet innen le tudod tölteni vagy megrendelheted a Libri weboldalán.