Sokan a régi hitelesek közül nem is tudnak róla, hogy lehetőségük van átváltani a hitelüket egy talán kedvezőbbre. Érdemes tehát utánanézni a bankfiókokban, hogy milyen feltételekkel lehet megszabadulni a régi típusú kölcsönöktől és egy újra cserélni a teljes tartozást.


Az átlátható árazást elősegítő törvény után nyílt lehetősége a hiteleseknek, hogy az új előírásoknak nem megfelelő jelzáloghiteleket új típusúra cseréljék. Vagyis az a hitel váltható át, mely nem valamely referenciakamathoz kötött vagy nem 3, illetve 5 éves kamatperiódusú.

A váltás után az új hitelnek már meg kell felelnie a fenti feltételeknek, a váltás teljesen költségmentes az ügyfelek részére a hitelintézeti törvény értelmében.



A 2012. április 1. előtt fogyasztóval kötött egy évnél hosszabb hátralévő futamidejű jelzálog-hitelszerződés esetében - ha az nem felel meg a 280. § rendelkezéseinek - a fogyasztó a futamidő végéig egy alkalommal kérheti a szerződés - számára hozzáférhetővé tett feltételeknek megfelelő - módosítását vagy kiváltását, hogy az megfeleljen a 280. § rendelkezéseinek azzal, hogy az új hitel

a) forinthitel, ha az eredeti hitel forinthitel,
b) euróhitel, euró alapú hitel vagy forinthitel lehet, ha az eredeti hitel euró alapú hitel, euróhitel vagy más - a c) pontban meg nem határozott - devizahitel,
c) svájci frank hitel, svájci frank alapú hitel, euróhitel, euró alapú hitel vagy forinthitel lehet, ha az eredeti hitel svájci frank hitel vagy svájci frank alapú hitel.


Forintra is lehet váltani?

A lehetőség külön érdekes lehet azoknak, akik devizahitelüket akarják forinthitelre váltani, hogy kiszámíthatóbb legyen a törlesztés. A devizahiteleseknek ugyanúgy van lehetőségük költségmentesen az új előírásoknak megfelelő forinthitelre váltani, de akár maradhatnak saját devizájukban is, sőt a frankhitelről euróra is lehet váltani.


Kérdés, hogy megéri-e ez a devizahiteleseknek?

A deviza- és forinthitel-kamatok lényegesen már nem térnek el egymástól, tehát gyakorlatilag ugyanakkora törlesztővel kell szembesülnie a hiteleseknek váltás után is. A kockázatok viszont megváltoznak, hiszen nem kell továbbra is félni a forint gyengülésétől.

Lehet félni helyette a kamatváltozástól, aminek a kockázata a forinthiteleknél jóval magasabb, hiszen a történelmi mélypontról könnyen felfelé mozdulhat az irányadó szint. Ez ellen úgy tudunk védekezni, ha a hitelváltás során egy hosszú távon fix kölcsönt választunk, aminek a kamata akkor sem nő 3, 5 vagy akár 10 év alatt, ha változik a gazdasági környezet.

A forintosítással viszont több lehetőségről is le kell mondania a devizahiteleseknek. Egyrészt már nem részesülhetnek a kedvező árfolyamváltozás előnyeiből és az esetleges újabb devizahiteles mentőcsomagokból is kizárhatják így magukat. A napokban döntött az Európai Bíróság a devizahitelek törlesztése során alkalmazott árfolyamrés tisztességtelenségének vizsgálhatóságáról, ami újabb reményt adhat az eladósodott családoknak, bár számításaink szerint néhány száz, esetleg ezer forintot jelenthet ez havonta.


Összefoglalva tehát, mindenképp érdemes a bankfiókban érdeklődni, ha régi típusú hitelünk van. Forinthitel esetén mindenképp váltsunk, ha kedvezőbb feltételeket találunk. Devizahitelek esetén viszont kényesebb a kérdés és mindenképp alapos mérlegelést igényel a döntést. További forintgyengülés kockázatától így ingyen megszabadulhatnánk, de a lehetséges kedvezményektől is elesnénk. A következő hónapok eseményei talán segítenek a döntésben.