Földünk számtalan országában használnak kiegészítő pénzeket. Ezek sokkal ellenállóbbá teszik a gazdaságot, azáltal, hogy segítik az emberek és a vállalkozások egymás közötti csereügyleteinek elszámolását. Úgy gondoltuk, hogy tennünk kell azért, hogy többen megismerjék azokat az elveket és rendszereket, amik sok millió ember életét teszik kiszámíthatóbbá. Az alábbi ismertető az Új pénz egy új világnak című könyvben olvasható, amit ingyenesen le lehet tölteni innen vagy megrendelhető innen.

 

Ahogy minden nagy társadalmi változás során, a pénzügyi rendszer változásai a mostani hatalmas átalakulásnak is fontos részét képezik. Mivel klasszikus gazdaságpolitikai eszközökkel a problémák nem orvosolhatók, illetve a számítástechnikai háttér – alacsony költsége miatt – minden közösség rendelkezésére áll, egyre több helyen próbálkoznak kiegészítő valutákkal. Míg a 70-es években csupán néhány ilyen kezdeményezésről tudtunk, ma már világszerte több ezer működik.

 

Ki kell emelnünk, hogy az ábrán csak azok a társadalmi célú kiegészítő valuták szerepelnek, amik tizenkét országban 2009-ben használatban voltak. Kimaradt viszont több ezer hűségprogram (kedvezmény-kuponok, vagy a légitársaságok törzsutas-programjai), amelyet kereskedelmi céllal hoztak létre, valamint olyan társadalmi célú kiegészítő valuták, amik közvetlen földrajzi környezetükön kívül nem hirdetik magukat.

 

A ma működő két legnépszerűbb kiegészítő valuta a LETS és az idődollár. Mindkét közösségi pénz a kölcsönös hitelezésre épül, és azért hozták létre, hogy elősegítse a cserekereskedelmet azokban a közösségekben, ahol a nemzeti valuta nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségben vagy nem képes a helyi igényeket kielégíteni. Az alábbiakban röviden bemutatjuk a két kezdeményezést. Először a LETS-t, mivel ez fordul elő a legtöbb helyen, és ezt a legkönnyebb bevezetni.

 

 

A LETS – a helyi cserekereskedelmi rendszer

 

A helyi cserekereskedelmi rendszernek – angolul rövidítve LETS-nek – számos változata létezik. Ezek egyike a LETSystem, amit a – valaha jómódú, halászok által lakott – kanadai Vancouverben hoztak létre az 1980-as években. A helyi közösségre akkoriban rossz idők jártak: a munkanélküliség tartósan 40 százalék körül volt annak ellenére, hogy nagy mennyiségű, képzett munkaerő állt rendelkezésre és a helybeliek részéről folyamatos volt a kereslet különféle árucikkek és szolgáltatások iránt. A LETSystem-et azért hozták létre, hogy ösztönözzék az áruk és szolgáltatások helyi cserekereskedelmét. Az alapító, Michael Linton rájött, hogy a hiányzó láncszem a pénz: ha nincs pénz, kereskedelem sincs.

 

A LETS-rendszerben a csereügyletek során vagy csak LETS-pénzt, vagy a LETS-pénzt és a nemzeti valutát együtt használják. Egy kertész vagy autószerelő az elvégzett szolgáltatások ellenértékét kérheti LETS-pénzben, vagy egy részét a nemzeti valutában, a többit LETS-ben. A kétféle fizetőeszköz arányát minden egyes alkalommal a résztvevők határozzák meg. A LETS csereügyletek során felhasznált anyagokért – például a műtrágyáért vagy autóalkatrészért – általában a nemzeti valutában fizetnek, az elvégzett szolgáltatásért pedig LETS-ben.

 

A LETS egy kölcsönös hitelrendszer, ahol az adott csereügyletben használt pénz akkor jön létre, amikor a tranzakció megtörténik. Ekkor a szolgáltatást elvégző személy számláján a csere értékét jóváírják, a megbízó számláját pedig megterhelik. Az egyenleg akkor pozitív, ha az adott személy több szolgáltatást nyújtott, mint amennyit igénybe vett, és akkor negatív, ha éppen az ellenkezője történt: többet fogadott el, mint amennyit adott.

 

Ez a rendszer tehát önmaga szabályozza a forgalomban levő LETS mennyiségét, ami mindig éppen annyi, amennyire a közösségnek szüksége van. Más kölcsönös hitelrendszerekhez hasonlóan a LETS is azt teszi lehetővé, hogy minden résztvevő a számára rendelkezésre álló erőforrások felhasználásával jusson hozzá árukhoz vagy szolgáltatásokhoz. Ezáltal megszűnik az a probléma, amit a nemzeti valuta rendszerszinten fenntartott hiánya idéz elő. A hagyományos pénzzel ellentétben nem baj, ha valakinek negatív a LETS egyenlege; csak azt jelzi, hogy az adott személy több árut és szolgáltatást vett a többi tagtól, mint amennyit tőle vettek. Ezért aztán azokat, akiknek negatív az egyenlegük megkérik, hogy árut vagy szolgáltatást ajánljanak fel cserébe és így járuljanak hozzá a közösség vagyonához. Néhány LETS program, a visszaélések elkerülése végett, meghatározza a negatív egyenleg felső értékét, bár a résztvevők általában tisztában vannak azzal, hogy az adósságot vissza kell fizetni.

 

Mivel az egyenlegek nyilvánosak, könnyű azonosítani azokat a LETS-használókat, akik nem hajlandók, vagy nem tudják visszafizetni az adósságaikat – szolgáltatások nyújtásával, vagy árucikkek felajánlásával –, és így meg lehet tagadni tőlük a további részvételt. Átláthatósága miatt a rendszer könnyen ellenőrizhető, ami erősíti a résztvevők közötti bizalmat. A folyamat ettől lesz önszabályozó.

 

A LETS-nek a hagyományos értelemben vett pénzzel szemben az óriási előnye az, hogy eladásra egyébként nem kínált képességek és szolgáltatások felhasználását ösztönzi: főzhetünk másoknak, sofőrködhetünk, honlapot készíthetünk, kerti munkát végezhetünk stb.

 

Általában egy LETS-egység értéke megegyezik a közösség által használt nemzeti valuta egy egységével. Egy helyi LETS kereskedelmi rendszer létrehozása meglehetősen egyszerű folyamat. A következőkre van szükség: először, a résztvevők megállapodást kell kössenek, hogy LETS-pénzt fognak használni, azután létre kell hozni egy, a használók által hozzáférhető, átlátható elszámolási rendszert, valamint egy tagnyilvántartást, ami felsorolja a felajánlott, illetve igénybe venni kívánt szolgáltatásokat és azok LETS-ben kifejezett árát.

 

Ma világszerte sok helyen működnek LETS rendszerek. Ausztráliában becslések szerint több mint 200 különböző létezik. Angliában több mint 300-ról tudunk. A teljesség igénye nélkül, a következő országokban működnek még LETS-rendszerek: Argentína, Ausztria, Belgium, Brazília, Kanada, Chile, Kolumbia, El Salvador, Finnország, Franciaország, Né- metország, Magyarország, India, Indonézia, Írország, Izrael, Japán, Új Zéland, Nigéria, Norvégia, Lengyelország, Dél-Afrika, Svájc, Thaiföld és az Egyesült Államok.

 

 

 

Az idődollár

 

Az idődollárt, más néven időbankot, egy köztiszteletben álló ügyvéd, Dr. Edgar Cahn hozta létre. Megfigyelte, hogy ha az emberek – bármilyen formában – fizetséget kapnak a munkájukért, akkor képessé válnak arra, hogy a sorsukat irányítsák. Szerinte, azáltal, hogy „mérjük, mennyit dolgoznak, azt fejezzük ki, hogy értékeljük a munkájukat”. Mivel a nemzeti valuta – természeténél fogva – sosem áll rendelkezésre elegendő mennyiségben, Cahn azt találta ki, hogy az időt fogja pénzként használni. Az elszámolás egysége az idődollár, ami egy órányi elvégzett munka ellenértéke és amit az adott közösségben hozzáférhető árucikkekre és szolgáltatásokra lehet „elkölteni”.

 

Működéséről az idődollár honlapján a következőket olvashatjuk: Az időbank alapvetően azt jelenti, hogy valaki egy órányi munkát végez a közösség egyik tagjának. A munkaóra, mint idődollár az időbankba kerül. Ezt az egy idődollárt pedig arra költhetjük, hogy megkérünk valakit, végezzen el valamilyen munkát nekünk. Az ötlet rendkívül egyszerű, mégis óriási mértékben segíti a közösségen belüli kapcsolatok kiépülését.

 

Az idődollár, hasonlóan más kiegészítő valutákhoz, lehetőséget teremt arra, hogy a közösség még ki nem elégített igényei (a kért szolgáltatások) és a fel nem használt erőforrások (a közösség tagjai által felajánlott idő és szolgáltatások) egymásra találjanak. Mint a LETS, az idődollár is elősegíti olyan tranzakciók létrejöttét, amik máskülönben nem valósulhatnának meg. De már azt is nevezhetjük időbank-rendszernek, amikor kisgyermekes anyukák összefognak: egyikük a gyerekeket viszi iskolába, a másik bevásárol, a harmadik az idős szülőkről gondoskodik, valamelyikük kutyát sétáltat, vagy a leckeírásban segít.

 

Az időbank-rendszereket számos társadalmi probléma megoldására használják. New York Brooklyn nevű kerületében például, a kimondottan idősek számára egészségbiztosítást nyújtó Elderplan nevű társaság a biztosítási díj 25 százalékát idődollárban is elfogadja. Bizonyos balesetmegelőző munkákat, mint például egy fürdőszobai kapaszkodó megjavítását, a társaság szívességbankjából oldják meg, ami tulajdonképpen egy idődollár cserekereskedelmi rendszer. Ez a fajta egészségbiztosítási modell ma már New York mind az öt kerületében elérhető.

 

Az idődollár egy másik sikeres alkalmazási módja az időbank-rendszert alkalmazó Fiatalkorúak Bírósága Washingtonban. 1996-os alapítása óta az igazságszolgáltatási rendszer egyik legfontosabb elemévé vált. Ha egy fiatal valamilyen nem erőszakos bűncselekményt követ el, a tárgyalásán jelenlévő esküdtszéket hozzá hasonló törvényszegést elkövető fiatalkorúakból állítják össze. Ha az esküdtszék bűnösnek találja, akkor a vádlottat arra kötelezik, hogy először is kérjen bocsánatot, majd kötelezően vegyen részt életvezetési tanácsadáson és végezzen többféle közösségi munkát: segítsen fiatalabb tanulónak vagy vegyen részt az esküdtszék munkájában. Az elvégzett szolgáltatásokért idődollárt kap, amit használt számítógépre, egyetemi előtakarékoskodásra szolgáló államkötvényekbe, tanulmányi utakra, különleges eseményekre és hasonlókra válthat be.

A program iránt óriási az érdeklődés. Kiváló eredményeinek köszönhetően, a washingtoni legfelsőbb bíróság hivatalosan felkérte a szervezetet arra, hogy „működjön együtt a bűnügyi igazságszolgáltatási rendszerrel olyan elterelő programok kidolgozásában, amik a hagyományos döntőbírói gyakorlat alternatívájaként szolgálhatnak a fiatalkorú elkövetők ügyeiben”. Dél-Afrikában és Jamaicában is léteznek hasonló kezdeményezések.

 

Chicago néhány iskolájában idődollárral ösztönzik az idősebb diákokat arra, hogy a fiatalabbakat segítsék. A korrepetálással töltött időt azután felújított számítógépekre cserélhetik. Az idődollár hitvallása szerint „mindenki rendelkezik valami olyannal, amire a közösségnek szüksége van; ha felajánlja a közösségnek, jutalmat érdemel”.

 

Az idődollárt az Amerikai Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában börtönökben is alkalmazzák. A fogvatartottak kerékpárok felújításáért idődollárt kaphatnak. Az összegyűjtött idődollárokat a résztvevők családtagjai saját szükségleteik kielégítésére használhatják fel, a kerékpárokat pedig egy segélyprogram keretében Afrikába szállítják.

 

Az időbank-rendszer kialakításának költsége nagyon alacsony: az elszámoláshoz akár egy iskolai tábla vagy egy darab papír is elegendő. Nagyobb projektek esetében az internetről ingyenesen letölthető munkaidő-nyilvántartó szoftverek segíthetnek. Idődollárral bármilyen szintű részvétel mérhető. Mivel segítségével a teljesítményt könnyű mérni, működtetése olcsó, használata pedig egyszerű, diákok, nyugdíjasok és munkanélküliek körében ez a rendszer különösen népszerű.

 

Jelenleg hat földrész 22 országában körülbelül 350 idődollár-program működik. Az Egyesült Királyságban – ahol inkább szívességbanknak, vagy időbanknak nevezik – 79 működő, és további 80 formálódó programról tudunk. Az Egyesült Államokban és Japánban egyenként 65-70 idődollár-kezdeményezés létezik. Szenegál, Ghána és Új Zéland pedig nemrégiben vágott bele hasonló programok létrehozásába.

 

Mind az idődollár, mind a LETS egyének szükségleteinek kielégítésére jött létre. Előnyeit leginkább azok a kisebb közösségek tudják kihasználni, ahol a tagok jövedelme alacsony, és ahol valamilyen oknál fogva a nemzeti valutából nincs elég.

 

 

A fentiek az Új pénz egy új világnak című könyvben olvashatóak. Ha érdekelnek a kiegészítő pénzekkel kapcsolatos további érdekességek, akkor ingyenesen a teljes könyvet innen le tudod tölteni vagy megrendelheted a Libri weboldalán.