2012-ben az Egyesült Királyságban megjelent egy különös jelentés, melynek tanulsága és üzenete szerint nem alakítható ki fenntartható társadalmi-gazdasági élet, amíg nem változtatunk pénzrendszerünkön. (Az idén megjelent magyar kiadás elérhető a következő oldalon: http://penzesfenntarthatosag.hu/)

 

 

A jelenlegi pénzrendszer felépítése ugyanis olyan ördögi körnek nevezhető folyamatokat idéz elő, amelyek a fenntarthatóság fogalmával eleve összeegyeztethetetlenek.
Konkrétan:

- Válságokat generál
- Rövidtávú gondolkodásra késztet
- Vagyonkoncentrációhoz vezet
- Vég nélküli növekedésre (és így környezetrombolásra) kényszeríti a gazdaságot, valamint
- Hozzájárul a társadalmi tőke leépüléséhez

 

A következőkben röviden bemutatjuk, hogy miként jönnek létre ezek a destruktív folyamatok a pénzrendszer következtében, és milyen megoldásokat javasolnak a téma kutatói, szakértői.

 

1. Válságok (fellendülések és hanyatlások felerősítése)

 

Amikor a bankok bizonyos országok, ágazatok, illetve egyének számára hitelt nyújtanak, vagy épp visszatartanak, azt gyakran egyidejűleg teszik. Hiszen amikor jól mennek a dolgok, mindegyik bőkezűbben nyújt hitelt. Ezzel (a hirtelen „hiteláradattal”) azonban rendszerint elősegítenek egy elmozdulást a pusztán jó gazdasági periódusból egy ún. inflációs boom időszaka felé.
Fordított esetben, amikor picit rosszabbra fordul a helyzet, akkor egyidejűleg csökkenteni kezdik a hitel hozzáférhetőségét, és ezáltal egy kisebb üzleti visszaesést is képesek teljes recesszióvá változtatni.
Sajnos ez az egyszerű összefüggés (illetve jelenség) súlyos következményekkel jár. Egy felerősített hanyatlás során számos vállalat szokott hirtelen túl felszereltté válni, túl sok alkalmazottal, melynek következtében megkezdődnek a tömeges leépítések, elbocsátások. Ez munkanélküliséghez, az pedig rengeteg társadalmi mutató (mentális egészség, bűnözés, öngyilkosság) romlásához vezet.

 

A szerzők kiemelik, hogy a gazdaságnak ez az erőteljes „fel-le mozgatása” a bankoknak sem kedvez. Vagyis a bankok sem szeretik jobban a válságokat, mint bármely más vállalkozás. Egyszerűen arról van szó, hogy azok az ésszerű mikrodöntések, amiket külön-külön minden bank a saját keretei között meghoz, végül ilyen túlzó eseménysorhoz vezetnek. Természetesen hibás döntések is előfordulhatnak egy bank vezetésében, de még ha mindenki megfelelően, előírás szerint cselekszik, akkor is ezzel a folyamattal szembesülünk… újra és újra. Ez tehát rendszerhiba, így a megoldásoknak a rendszer egészét kell érinteniük és nem csak a tüneteket kezelniük.

 

 

 

2. Rövidtávúság

 

Az, hogy milyen időtávokban gondolkodunk pénzügyeink kezelése során – több más tényező mellett – nagyban függ az aktuális kamatlábtól.
A lehetséges befektetések értékelésekor a legtöbb cég, összehasonlítja a befektetések várható hozamait a banki kamathozamokkal. Vagyis megvizsgálják, hogy (pénzügyileg) melyik a kedvezőbb döntés: kamatoztatni a befektetésre rendelkezésre álló pénzt a bankban, vagy valamelyik másik lehetőség mellett dönteni.
Ha valószínűsíthető, hogy a banki kamatok révén kisebb haszonhoz jutnak, mint a másik befektetési alternatíva esetén, akkor nyilván nem a bankban fogják elhelyezni a pénzt. Van azonban egy probléma. A kamathozamok, a kamatos kamat hatásának következtében, az idő haladtával egyre nagyobb – tulajdonképpen irreális – növekedést mutatnak, így a legtöbb befektetés csak olyan (jellemzően rövid) időtávval rendelkezik, amelyen belül – a hozamokat illetően – még versenyképes tud maradni a kamatos kamat fejlődési ütemével. (A kamatos kamat gyorsuló növekedését mutatja az alábbi ábra).

 

 

Ha például beteszünk a bankba 100 Ft-ot 6%-os kamatos kamatra, akkor az 12 év múlva 200 Ft, 24 év múlva kb. 400 Ft, 36 év múlva közel 800 Ft, 48 év múlva pedig már több mint 1600 Ft lesz, 16-szorosa az eredeti összegnek. A reálszférában nem nagyon találni olyan befektetési vagy beruházási lehetőséget – már csak környezeti okok miatt sem –, ami lépést tudna tartani ezzel a növekedési ritmussal. Többek közt ezért sem hallunk gyakran hosszú távú, illetve tartós beruházásokról.


3. Vagyonkoncentráció

 

Kevesen gondolnak bele, de kamatokat nem csak azok fizetnek, akik kölcsönt vettek fel, hanem gyakorlatilag mindenki. A kamatok ugyanis a termékek és szolgáltatások áraiban is benne vannak. Amikor egy vállalat kölcsönt vesz fel, hogy bizonyos termékeket elő tudjon állítani, akkor a fennálló kamatköltségeket beépíti a termékek áraiba. A pénz kamatozó tulajdonsága tehát nem csak kamathozamokat eredményez automatikusan, hanem kamatkiadásokat is.
Viszont így felmerül a kérdés: Végső soron hányan vannak, akik több kamathoz jutnak, mint amennyit fizetnek, és hányan, akik többet fizetnek mint amennyit kapnak? Ezt a kérdést egyelőre csak Németországra vonatkozóan vizsgálták meg, 1982-ben, és a következő megállapításra jutottak:
A 10 jövedelmi kategóriába sorolt német lakosság 80 százaléka fizet a felső 20 (de főként 10) százaléknak. (Megjegyzés: 2000-ben már a 9-es csoport is a nettó kamatfizetők közé került). A többség tehát e kamatozó rendszer vesztesévé vált.
Fontos látni, hogy ez nem egy statikus állapot, hanem egy folyamat. A folyamat során azok, akik nagyobb kamatozó vagyonnal rendelkeznek, nagyobb kamatbevételhez jutnak, és így még nagyobb kamatozó vagyonuk lesz. Majd még nagyobb, és még nagyobb, és így tovább... Vagyis egyre nagyobb az a részarány, ami a teljes kamatvagyonból a kevesek kezébe áramlik.