7+1 ok, amelyen elbukhat a lakáshitel-igénylésed

money.hu
money.hu
Olvasási idő: 9 perc

A lakásvásárlás sokak számára álom, melynek megvalósításához lakáshitelre van szükség. Azonban a hitelfelvétel komoly felelősség, és számos buktató rejlik benne, amikre nem árt odafigyelni. El lehet csúszni a hitelbírálaton, de egy rossz konstrukció kiválasztása is fejtörést okozhat, vagy éppen gyakori az is, hogy nem számolunk egyes költségekkel, tehát túltervezzük magunkat. Nézzük, mikre érdemes odafigyelni, és hogyan tudod elkerülni, hogy szorult helyzetbe kerülj az egyik legnagyobb pénzügyi döntésed során.

1. Meggondolatlanul foglalózol 

A foglaló általában a lakás vételárának 10 százalékát jelenti, ami már önmagában sem egy kis összeg. Ezt a pénzt azonban el is veszítheted, ha nem tudsz fizetni és az adásvétel  meghiúsulásáért te vagy a felelős, hiszen a foglaló jogszabály szerint ilyenkor az eladónál marad. Márpedig ha nem kapod meg a hitelt vagy kapsz ugyan kölcsönt, csak épp nem annyit, mint amire a kiválasztott lakás megvásárlásához szükséged lenne, akkor könnyen járhatsz így.

Ha szeretnél még utánanézni a foglalónak: Előleg és foglaló, melyik mikor jár vissza?  

A legjellemzőbb buktatók, amelyek egy hitelbírálat során gondot okozhatnak:

  • Fizetsz már egy vagy több másik hitelt, és több törlesztőrészletet már nem bír el a jövedelmed. Ha aktív hitelkereted van (például hitelkártya vagy folyószámlahitel), érdemes tudnod, hogy ennek az 5 százalékával számol a bank, mint havi törlesztővel, akkor is, ha nem használod. Továbbá, ha adóstárs vagy kezes vagy másvalaki hitelében, azzal a törlesztőrészlettel is számolnak. 
  • Ha a nettó jövedelmed havi 600 ezer forint alatt van, akkor ennek maximum az 50 százalékát lehet a meglévő és az új hiteleid törlesztésére fordítani. Ha 600 ezer forintnál több a havi nettód, akkor az összeg 60 százaléka lesz a limit. Legalábbis ezt mondja ki a törvény, de a hitelnyújtó pénzintézet ennél lehet szigorúbb is. 
  • Az sem mindegy, honnan származik a jövedelmed. A bankok a jövedelem forrása alapján különbségeket tesznek, vannak önmagában elfogadható jövedelmek és csak kiegészítő jövedelemként figyelembe vehető tételek is. Megnézik azt is, hogy mióta kapod az adott munkahelyről a fizetésedet, hiszen a bank biztos akar lenni abban, hogy tartósan fizetni tudod a havi összegeket. A határozatlan idejű munkaviszony a legideálisabb hitelfelvétel szempontjából és fontos, hogy nem lehetsz próbaidő alatt.
  • Jogszabály szerint az ingatlan forgalmi értékének maximum 80 százaléka lehet a hitel, de a bankok ennél szigorúbbak is lehetnek és alacsonyabban is meghúzhatják a határt, függően attól, mennyire ítélik értéktartónak az ingatlant. . (Egy új jogszabály szerint 10 százalék önerővel is lehetőség van lakáshitel felvételére azoknak a fiataloknak, akik a hitelkérelem beadásakor még nem múltak el 41 évesek, és nincs saját lakásuk vagy nem rendelkeznek 50 százaléknál nagyobb tulajdonrésszel ingatlanban - illetve csak olyan ingatlannal rendelkeznek, amely jogszabályon alapuló haszonélvezeti joggal terhelt.)
  • Rossz adósként szerepelsz a KHR adatbázisban, azaz régebbi nevén BAR listán. Ez kizáró ok a hitelfelvételnél.

Ha biztosra akarsz menni, akkor legjobb, ha előzetes hitelbírálatot kérsz és akár már az ingatlan kiválasztása előtt tisztába kerülsz azzal, hogy mekkora hitelre lehetsz jogosult.

Az előzetes hitelbírálat előnyeiről ebben a cikkben nyújtunk részletes áttekintést:

2. Van köztartozásod

Hitelfelvételkor nem lehet köztartozásod, például a NAV felé, de sokak figyelmét elkerüli ennek ellenőrzése. A legegyszerűbben a NAV köztartozásmentes adózókat listázó oldalán tájékozódhatsz. Amennyiben tartozásod van, úgy még a hiteligénylés előtt célszerű kiegyenlíteni azt. 

3. Túl sokat költesz

A bank vizsgálhatja a bekért számlakivonatokon, hogy az átlagos életviteledhez, költésedhez képest milyen terhet jelent majd a hitel törlesztőrészlete. Érdemes a hiteligénylés lezárása előtt mellőzni mindenféle nagyobb kiadást. Próbálj a számládon minél jelentősebb tartalékot felmutatni, amiből a bank szakemberei arra következtethetnek, hogy még nehéz időben is tudod majd fizetni a kölcsön részleteit.

Kerüld a szerencsejátékokat, a pénzintézet ugyanis dönthet úgy, hogy nem ad hitelt annak, aki rendszeresen szerencsejátékozik, amibe a sportfogadás is beletartozik.

Különösen mellőzd ilyenkor a hitelből való költekezést. Ne vegyél fel áruhitelt és a hitelből finanszírozott autóvásárlás sem a legjobb ötlet közvetlenül egy lakáshitel felvétel előtt. 

4. Éppen munkahelyet váltasz

Alapesetben minimum 3 hónapot kell dolgozni egy helyen, hogy a bankok hitelt adjanak számodra. De mindenképp érdemes ennél sokkal többet várni mielőtt benyújtanád a hitelkérelmet. Egy stabil munkahely elég biztosíték lehet a banknak arra, hogy jó adós leszel. Az viszont negatív befolyásoló tényező, ha azt látják, hogy gyakran váltasz munkahelyet, különösen ha ezzel párhuzamosan nem nő a fizetésed. Egyik jellemző hiba lehet a hiteled szempontjából például az is, ha teljesen más területre mész el dolgozni kevesebb fizetésért. A karrierváltást hagyd inkább az aláírás utánra.

5. Más hiteleket is fizetsz!

A bankok elég szigorúan állnak a tartozásaidhoz. Már a hitelkérelem beadása előtt érdemes tartozásaidtól megszabadulni, különösen a negatív egyenlegtől. Zárd le lehetőség szerint az összes folyószámlahiteledet és egyenlítsd ki más tartozásaidat is. 

6. Nem tervezel minden költséggel

Érdemes már a hitelfelvétel tervezésekor félretenni körülbelül akkora összeget, amennyi majd a várható havi törlesztőrészlet lesz, hogy megtapasztald, mekkora terhet jelent majd a törlesztés.. Fontos, hogy legyen megtakarításod arra az esetre is, ha átmenetileg csökkenne a jövedelmed, például hosszabb időre lebetegednél vagy esetleg elveszítenéd a munkádat.s.

Ne hagyd figyelmen kívül azt sem, hogy a lakáshitel felvételének költségei is vannak, ilyenek például a az értékbecslési vagy a közjegyzői díj, amelyekkel kalkulálnod kell..  Persze meg is spórolhatod ezeket a díjakat, ha megfelelő konstrukciót választasz, hiszen a bankok akciók keretében gyakran elengedik vagy folyósítás után visszatérítik ezeket a költségeket. 

Azért sem érdemes a lakáshitel felvétellel kiüríteni családi kasszát, mert a költözés, berendezés vagy a vásárlás utáni illetékfizetés is jelentős kiadással jár.

7. Nem elég a jövedelem a hitelhez!

Ha a kiszemelt lakáshoz több hitelre lenne szükséged, mint amit a jövedelmed megenged, adóstársat is bevonhatsz az ügyletbe. Fontos azonban, hogy az adótárs ugyanúgy teljes vagyonával felel majd a hitel visszafizetéséért és a banki hitelbírálaton is átesik. Mivel elég komoly felelősséget jelent, ezért fontos, hogy csak az vállaljon adóstársi szerepet egy hitelügyletben, aki maga is érdekelt a hitelfelvételben és a hitelcél megvalósulásában. Leggyakrabban házastárs és élettárs az adós társa a hitelben, előbbi rendszerint kötelezően is bevonásra kerül.

Ugyanakkor gyermeket nevelő vagy gyermeket vállaló házaspárok számára támogatás, kamattámogatott hitel is könnyítheti a lakásvásárlás finanszírozását. Babaváró hitel, falusi CSOK és CSOK Plusz hitel kapcsán további információt szerezhetsz:

Babaváró hitel feltételei
Falusi CSOK feltételei és igénylés
Csok Plusz hitel feltételek és igénylés

+1. Az összehasonlítás nélkülözhetetlen

A lakáshitel-összehasonlítás segít abban, hogy hosszú távon pénzt takaríthass meg, és megtalálhasd azt a hitelt, amely a legjobban megfelel a személyes és pénzügyi helyzetednek. Olyan, mint amikor vásárolni mész, és megpróbálod megtalálni a legjobb ár-érték arányt a termékek között. Csak itt nem egy kenyérről vagy egy tévékészülékről van szó, hanem valamiről, ami sokkal nagyobb összegű és hosszabb távú kötelezettséget jelent, ezért még fontosabb, hogy jól válassz. Ráadásul számos tényezőt figyelembe kell venned, a kamatokon, törlesztőn kívül, a díjakkal és kedvezményekkel, előtörlesztési lehetőségekkel is érdemes tisztában lenned, hiszen ebben nagy eltérések vannak a bankok termékei között. A piacon számos hitelező bank van, és mindegyik megpróbálja a lehető legjobb ajánlatot nyújtani, hogy vonzó legyen az ügyfelek számára. Ennek eredményeként, ha időt szánsz az összehasonlításra, biztosan jobb ajánlatot találhatsz. Mindezt pillanatok alatt megteheted egy lakáshitel kalkulátorral, mely a legfrissebb banki hirdetményekből dolgozva lehetővé teszi, hogy néhány adat megadása után átlásd a kínálatot és olyan döntést hozz, amivel a lehető legjobban jársz. Ha pedig át is beszélnéd egy bankfüggetlen szakértővel a lehetőségeidet, valamint a hitelfelvételi folyamatot, ügyintézést tekintve is időt, energiát spórolnál, akkor érdemes egy díjmentes hitelszakértővel konzultálnod.  

chatsimple