Egy jól működő vállalkozás elindításához két dolog kell, egy jó ötlet és pénz. Tőkét vagy hitelt azonban nem könnyű szerezni a magyar vállalkozásoknak, bár a helyzet sokat javult az elmúlt években. Már a növekedési hitelprogram második szakasza pörög, ami keretében több mint elegendő forrás áll rendelkezésére a kisebb cégeknek is, mégsem mindenki kaphat. Honnan szerezzen pénzt ma egy vállalkozás?

A hazai vállalkozások nagy része örülhetett az MNB által meghirdetett Növekedési Hitelprogramnak (NHP), mely a jelenlegi legolcsóbb hitelt nyújtja a hazai KKV szektornak. A kamat csak 2,5 százalék, amit akár 10 évre is lehet igényelni. Az összes megkötött szerződés darabszámát tekintve közel fele mikrovállalkozásokhoz köthető, de összegben is jelentős 214 milliárd forint jutott a legkisebb cégekhez.

Kétségtelen, hogy az NHP a legolcsóbb elérhető vállalati hitel ma Magyarországon és ráadásul kamatkockázatai sincsenek, hiszen fix 2,5 százalékra igényelhető. Hitelkiváltásra, beruházásra is igényelhető. A legutóbbi módosításoknak köszönhetően már akár 10 milliárd forint is igényelhető a teljes 2 ezer milliárdos keretből.


Akinek nem jut, az pórul jár

A hitelprogramoknak általában, de az NHP-nak különösen lehet negatív hatása azokra a vállalkozásokra, melyek kimaradnak a szórásból. A bankok a legjobb, leghitelképesebb ügyfeleknek adnak az olcsó hitelből. A rosszabb minősítésű cégek kénytelenek piaci hitelekből finanszírozni magukat, ami drágább lehet, hiszen a rosszabb ügyfeleken nagyobb veszteséget könyvelnek el a bankok.


Akinek jut, az jól jár

Aki viszont olcsó forráshoz jut annak kockázatai lecsökkennek és további piaci kölcsönökhöz is olcsóbban jut. Különösen igaz a hitelkiváltókra, a cégekre, akik nagyobb kockázató és költségű hitelt tudnak lecserélni a programban egy fix és olcsó kölcsönre. Ezek a cégek a NHP-nak köszönhetően akár újra hitelképesek is lehetnek vagy újabb forrásokat olcsóbban tudnak bevonni.

Nem kell feltétlenül kétségbe esni azoknak a vállalatvezetőknek sem, akik nem részesülhetnek a NHP keretéből. Több más kedvezményes program is van, melynek kamatai jóval a piaci hiteleket jellemző 10 százalék alatt van.

Jelenleg a magyar vállalkozások közel 80 százaléka hitel nélkül működik. Forrásra lenne szükségük, de valamilyen oknál fogva ezek a cégek nem finanszírozhatóak. Ezért jött létre több más hitelprogram mellett az NHP is.

Több uniós pénzből fut, de a vállalkozások a Széchenyi Kártya Program keretében is juthatnak kedvezőbb hitelhez. Az előbbi hitelek uniós forrást adnak tovább, aminek árfolyamkockázatait az állam fizeti. A vállalkozók tehát egy kedvező forinthitelt kapnak.

Az Magyar Fejlesztési Bankon keresztül átfolyó eurós források több bankból is igényelhető, de a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. honlapján a legtöbb partner valamilyen takarékszövetkezet vagy alapítvány. Ezért érdemes lehet tehát a cégeknek nem csak a nagyobb bankoknál pályázni, hanem ezeket a kisebb pénzügyi intézeteket felkeresni.


A Széchenyi Kártya Program is kedvezőbb feltételekkel nyújt hitelt a vállalkozásoknak. Ezek kamattámogatott hitelek, így a kamatkockázat itt is ugyanúgy jelen van.


Ötlet és Pénz

Ha tényleg hiszünk abban, hogy csak-e ez a két összetevője van egy jól működő vállalkozásnak és még csak az ötlet van meg, akkor érdemes lehet egy kockázati tőketársaságnál kezdeni a pénzkeresést. A kevésbé hitelképes fejlődő vállalatok vagy épphogy beindulni készülő cégek sokszor szinte egyetlen esélye lehet egy kockázati alap tőkeinjekciója. Ezek a kockázati alapok a befektetői vagyonok mellett már 63 milliárd forint uniós forrással is gazdálkodnak. A befektetés formája sokszor pénzkölcsön, de a tőkeemelés és -befizetés a leggyakoribb. Az utóbbi esetben egy előre kitűzött dátumnál a kockázati tőketársaság eladja a részesedését a remélhetőleg már virágzó cégből, amire a menedzsmentnek elővásárlási joga van.

Az Új Magyarország Kockázati Tőke Program és Új Széchenyi Kockázati Tőke Program keretében már 2009-től pénzhez juthatnak az 5 évnél fiatalabb vállalkozások. A befektetés összege akár 1,5 milliárd euró is lehet 3 év alatt.